6. Fejezet

Nagyon hosszú idő után végre megérkeztem a legújabb fejezettel. Reménykedem benne, hogy többek tetszését is elnyeri majd. Az előző fejezethez megérkezett az oldal legelső kommentje, aminek igazán örültem, csakúgy mint a 3 feliratkozónak. Reménykedem benne, hogy még számíthatok ennél is többre. Időközben kiraktam egy szavazást az oldalra, ugyanis több kritikás oldal javasolta nekem, hogy jobban vonatkoztassak el az eredeti történettől. Úgy gondoltam a történet legfőképp az olvasókat érinti, így szerettem volna megkérdezni Tőletek, hogy hogy élveznétek jobban a történetet. Ez alapján fogom tovább írni a sztorit, addig is remélem, hogy élvezni fogjátok Sierra legújabb kalandját a 6. fejezetben.

Jó olvasgatást! xoxo

6. Fejezet

(Még nem volt elég a meglepetésekből)

- Sisi! – Erre a kiabálásra és hangos dörömbölésre ébredtem meg. Még félálomban voltam, úgy próbáltam ajtót nyitni. Sosem szoktam bezárni az ajtót, és ami még ennél is érdekesebb, hogy azt sem tudom, előző este ezt miért tettem. Eléggé fáradt voltam, a tegnapi nap igazán eseménydúsra sikerült, ha csak a reggeli jelenetet nézem Elijah-val, vagy az újabb vitánkat Violet-tel, és persze hogy is felejthetném ki azt a titokzatos vacsorát, ahol különös beszélgetésnek voltam fültanúja.

Még csak ajtót se kellett nyitnom, ahogy a kulcsot elfordítottam a zárban, az illető azonnal rám törte az ajtót.

- Na végre! – állt meg előttem nagynéném rémült arckifejezést vágva. – Azt hittem már, hogy valami baj van veled – kezdte idegesen. Neki sincsenek mostanában könnyű napjai. Ezek szerint én sem könnyítem meg neki. – Miért zártad magadra az ajtót? És miért nem készültél még el? – utolsó kérdése után ért a felismerés, hogy ma iskola van. Az órára pillantottam, ami háromnegyed 8-at mutatott. Bár most kellett volna idegrohamot kapnom, és örült módjára neki állnom készülődni, valahogy cseppet sem izgatott, hogy elkések. Ezt Jenna is észrevette rajtam. – Minden rendben?

- Ühm… persze… - válaszoltam neki nem túl biztatóan, de nem faggatott tovább, csak meghagyta nekem, hogy próbáljak minél kevesebbet késni a suliból.

# # #

Lassan lépkedtem az iskola kihalt folyosóján. Már mindenki a termekben tartózkodott, hiszen fél órája megkezdődött a tanítás. Úgy döntöttem, hogy nem zavarok már, és amúgy is teljesen fölösleges lenne beülni már arra a 15 percre, így a következő órám terme felé vettem az irányt. Egy kivilágítatlan folyosón mentem keresztül, mikor léptek zaját hallottam meg. Szemből jött a hang, majd nem sokkal később valaki elsuhant a folyosó végének nyílása előtt. Nem láttam sok mindent, mivel ezen a folyosón nem voltak ablakok és a villany sem égett, hiszen a diákok a tantermekben ültek. Először arra jutottam, hogy biztosan egy tanár lehet az, de jobban belegondolva egy pedagógus ilyenkor nem menne el szó nélkül egy folyosón cirkáló diák mellett, amikor tudja, hogy a tanulónak az órán van a helye. Megszaporáztam lépteimet, hogy minél hamarabb a folyosó végére érjek. Még mindig hallottam valami motoszkálást, majd egy hatalmas puffanást is. Egy pillanatra megtorpantam, amikor a nagy zörej után elhaltak a hangok. Már majdnem a folyosó végén jártam, lábujjhegyen közelebb lopóztam, mikor egy árnyékot véltem kirajzolódni a homályos folyosón. Emberszerű alakja teljesen mozdulatlan volt, mintha hallgatózott volna. Egy pillanattal később az árny megmozdult, egy rövid ideig újra tett vett, majd elindult egyenesen afelé a folyosó felé, ahonnan én érkeztem. A torkomban dobogott a szívem, egy pillanatra becsuktam a szemem, nagyot nyeltem, majd én is megindultam a folyosó vége felé. Az iskolából nem voltak kitiltva a természetfeletti lények, ennek a létesítménynek nem volt külön tulajdonosa, a vámpíroknak nem volt szükségük arra, hogy beinvitálják őket. Nem sok vámpírral volt dolgom eddigi életem során, de most valahogy a frászt hozta rám, hogy valami ismeretlen járkál az iskola folyosóján. Bár nem voltam tisztában a részletekkel, hallottam Klaus-ról, arról a rettegett vámpírról, akitől talán még Elijah is tart, és egyre csak azon járt az eszem, mi van, ha ő van itt. Elképzelni sem merem, hogy is nézhet ő valójában ki, vagy, hogy mit művelne velem, ha most összefutnánk ezen a sötét folyosón. Gyorsabban kapkodtam a lábaimat, ahogy az illető is haladt a kereszteződéshez, láttam, hogy nagyjából egyforma távolságra vagyunk a saroktól. Igyekeztem nem a félelmeimmel foglalkozni, csak minél előbb kideríteni, hogy ki tartózkodik rajtam kívül még a folyosón. Olyan gyorsan szedtem a lábaim, olyan gyorsan fordultam be a sarkon, hogy nagy erővel ütköztem az illetőbe.

- Sisi? – szólított meg Nate, mikor két kezével stabilizálni tudott maga előtt. Fejjel mentem bele, szédülés fogott el, nem volt egy kellemes találkozás. Bár bevallom, nem éppen rá számítottam. – Te meg mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte értetlen arckifejezéssel.

- Én csak… kicsit elkéstem… és… - ekkor azonban engem is furdalni kezdett a kíváncsiság. – Várjunk csak! Te mit keresel itt? – szegeztem neki a kérdést, mire halványan elmosolyodott.

- Én, a tanár kérésére indultam pár papírért. – Magyarázata ésszerű volt, bele se tudtam kötni. – Akkor én megyek is, nem akarom sokáig húzni az időt – én csak bólintottam, ő pedig intett és eltűnt a sötét folyosón, ahonnan érkeztem. Az egy perce még kalapáló szívem kezdte felvenni a szokásos ritmusát. Némileg megnyugodtam, mégsem vérszomjas vámpírok garázdálkodnak az iskolában. Azonban még mindig volt egy-két dolog, ami nem fért a fejembe. Nate-nél nem volt semmiféle nehezebb tárgy, ami ekkora bufogással landolt volna földön, csak néhány papír. És mi volt akkor az az előbbi jelenet, amikor az árnyék mozdulatlanul ácsorgott ezen az üres folyosón? Körülnéztem, hátha találok valami rendelleneset. Benéztem a sarkokba, az ablakpárkányt átfésültem, akár itt is találhattam volna valamit, de sehol semmi. Már indultam volna tovább a terem felé, amikor megpillantottam az ablak melletti szekrény tetejéről félig kikandikáló lapokat. Közelebb sétáltam és levettem őket, hogy belenézhessek az irományokba. Nagyon meglepődtem, amikor szembesültem vele, hogy az iratok természetfeletti témájú anyagot tartalmaznak. Nehezemre esett elhinni, hogy Nate-nek bármiféle köze is lehet ehhez. Mikor alaposabban szemügyre vettem a tartalmát, idegesség fogott el. A szövegből alig lehetett kivenni valamit. A megviselt papírokon látszott, hogy nem maiak, egy-két helyen elszakadtak, lyukasak voltak a szöveg közepén, és a régi típusú írás is sok helyen elhalványult már. Azonban egyértelműen ki lehetett venni, hogy miről van benne szó. Az Érzőkről. És ez volt az, ami a legjobban megijesztett. Nagyon bizarrnak tűnt, hogy valaki pont akkor hagyja itt ezeket az iratokat, amikor épp én járok errefelé. Egyértelmű, hogy ez valamiféle utalás, hiszen nem lehet véletlen, hogy pont az én kezembe kerültek ezek a lapok. Ha bárki megtalálhatta volna, miért pont én vagyok az? Én, aki magam is Érző vagyok. És ha nekem is szánták, miért olyan szöveget kaptam, amit nem tudok elolvasni és egyértelműen kibogozni a tartalmát? Ezek a lehetetlennek tűnő gondolatok kergették egymást a fejemben, mikor megszólalt az óra végét jelző csengő. Gyorsan a táskámba csúsztattam a lapokat és végre valahára elértem a már reggel megcélzott termet. Mikor a véget nem érő diáksereglet kivonult onnan, elsőként foglaltam el a helyem. Nemsokára pedig a többi osztálytársam is csatlakozott hozzám. Az órák egyébként teljesen zavartalanul folytak, semmi különleges nem történt. Violet szemmel láthatóan továbbra is került engem, esze ágában sem volt még csak egy szót sem váltani velem. Több órán is padtársak vagyunk, de sem az első órai hiányzásom felől nem érdeklődött, sem a többi órán nem társalgott velem, azon kívül, amikor francia órán párban voltunk kénytelenek dolgozni. El lehet képzelni azt a fintort, ami akkor ült ki az arcára, mikor a tanár közölte vele az órai feladatot. Na, attól nekem is elment a kedvem a páros munkától. Az egész napot Sandy-ékkel töltöttem. Ők a suli pompon lányai, aranyosak, bár hasonlítanak a legtöbb filmbéli csajszihoz, a töredezett hajvégek és a letört körmök nekik is a leghatalmasabb ellenségeik közé tartoztak.

- Na, hogy telt a mai napod? – lépett oda mellém Nate, mikor az utolsó óra után a szekrényem felé sétáltam.

- Pocsékul – válaszoltam fáradtan. Eszembe jutott a reggeli kis jelenetünk, de féltem, hogy elszólom magam, főleg ha neki tényleg semmit köze hozzá, így nem ejtettem egy szót sem erről a témáról. – Remélem a tiéd azért legalább egy fokkal jobban – mosolyogtam azért rá, nehogy azt érezze, hogy untat. Szerettem Nate társaságát, néha még most is hiányoztak azok a régi izgalmas beszélgetéseink, de mióta szakítottunk nem igazán voltak ilyenekre példák. Legutóbb pár napja a Grillben töltöttünk el hármasban Violet-tel egy kis időt, azt nagyon élveztem, reméltem, hogy talán az lesz az az alkalom, amikortól újra feszengés nélkül leszünk képesek egymás társaságában lenni. Eddig egész jól haladtunk.

- Hát igen, nem volt rossz – mondta úgy, mint aki szarul érzi magát azért, mert neki jobban tetszett valami, mint valaki másnak. – Mi történt? – érdeklődött. Nem tudtam, hogy kezdjem neki is el a panaszkodásaimat, hogy mennyire nem jövünk ki mostanában jól Violet-tel, vagy hagyjam inkább és próbáljak valami derűsebb témáról beszélgetni vele. Az utóbbi mellett döntöttem.

- Csak a reggeli késés rányomta a bélyeget az egész napomra – oldottam meg egyszerűen. - Pedig igazán szép nap lenne ez a mai, mindenki olyan boldognak tűnik, kellemes az idő, egy csomó vidám dolgot lehetne csinálni – mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.

- Egyetértek. Tényleg, nem lenne kedved esetleg este a Grillben dumálni egyet? Biliárdozhatnánk, meg dumálhatnánk az elmúlt időszakról, hátha feldobnánk a napodat – ajánlotta fel, ami egyszerre tetszett nagyon, ugyanakkor félelmet ébresztett bennem. Tetszett, mert jól esett végre egy normális életet élő emberrel beszélgetni, szükségem volt már valakire, akivel titkolózás nélkül társaloghatok, ugyanis erre otthon nem igazán volt lehetőségem, sem a testvéreimmel, akikkel vigyáznom kellett, nehogy elszóljam magam, sem Jenna-val, akinél ugyanez a veszély állt fenn, csak kicsit más megvilágításból. De mégis féltem, hogy Nate esetleg más okból kifolyólag is szeretné ezt a találkozót és szeretném, ha tisztázódna, hogy ő jelenleg mit is érez irántam és a körülmények iránt. Minden tényállás ellenére, illetve tudatában elfogadtam a meghívását.

- Akkor 6-kor a Grillben – köszöntem el tőle és folytattam utam a szekrényem felé. Illetve folytattam volna, ha meg nem látom Mr. Chapel-t, aki éppen nagy gonddal kutatta tekintetével a reggel általam meglátogatott kivilágítatlan folyosó környékét. Szemüvegét illesztgetve fürkészte az ablakpárkányt, illetve a szekrény tetejét tapogatta át, mikor is megérkeztem mellé. Képtelen voltam megállni, hogy meg ne kérdezzem, ugyan már mit keres. Eléggé különös volt a reggeli eset, hátha most okosabb leszek.

- Jó napot Mr. Chapel! – köszöntem rá jó hangosan, mire kissé összerezzent. Mr. Chapel alacsony, kis sörhassal rendelkező, kopaszodó, az 40-es évei végén járó tanár volt, nekem fizikát oktatott. Mindig is fontoskodó embernek ismertem, nem lepett volna meg, ha ehhez köze lenne.

- Önnek is, önnek is! – válaszolt egy pillantásra sem méltatva, csak kutatott tovább.

- Csak nem keres valamit? – folytattam, így ő is belátta, hogy nem fog egykönnyen lerázni.

- Nem fontos kedvesem, csak a szokásos teendőimet végzem – próbált hárítani, pedig nagyon is látszott rajta, hogy lázasan keresgél a helyszínen. Biztosan nagyon fontosak voltak neki azok a papírok.

- Csak nem a régi iratait keresi? – kérdeztem, mire hirtelen rám emelte a tekintetét. Méregetni kezdett, majd így szólt:

- Tehát láttad őket – nem kérdezte, megállapította. – Remek! Át tudnád őket nekem nyújtani? Eléggé fontos papírok azok, sürgős lenne, hogy… - megbicsaklott a hangja. Rejtegetett valamit.

- Ne haragudjon tanárúr, de nem tudom, milyen papírokra van szüksége. Azt tetszett mondani, hogy a szokásos teendőit végzi, mindig régi és fontos papírokkal dolgozik… - vigyorogtam rá, mint a tejbetök. Úgy tűnt sikerült felhúznom, ugyanis feje elvörösödött, szemeivel szinte szikrákat szórt. Na jó, talán kicsit túlzásba vittem a tréfálkozást, de hát tudom, hogy azokat a papírokat keresi, amiket én a táskámban őrzök. És nagyon ostobának kellene lennem ahhoz, hogy szó nélkül átnyújtsam azokat egy idegennek. Mielőtt még robbant volna a bomba, és bajba kerültem volna órák után – ami persze elég nevetséges helyzet lenne, mert órákon még csak-csak bajba kerülhet egy ember, de hogy azok után – gyorsan elslisszoltam a tanár mellett és végre a szekrényemhez léptem. Kikaptam a legfontosabb cuccaim, és azonnal a bejárathoz siettem. Itt ért a mai nap sokadik meglepetése Ms. Malone személyében. Violet anyja idegesen, az ujjait tördelve állt az ajtótól nem messze és csak figyelte az iskolában folyó eseményeket a bejárati ajtó melletti ablakon keresztül. Azt sem vette észre, amikor én kiléptem. Tényleg valami igen fontos dolga lehetett, ha még csak fel sem tűnik neki, hogy megjelentem. Ms. Malone mostanában elég furcsa volt. Tegnap nem akart beengedni a barátnőmhöz. Azzal a szokásos ürüggyel akart távol tartani, hogy Violet-nek sok dolga van, ne zavarjam. Olyan volt, mintha mind a ketten begyakorolták volna ezt a szöveget, és mindannyiszor mikor megjelentem, csak előhúzták a tarsolyukból és ezzel lezártnak is tekintették az ügyet. Kicsit kezdett az az érzés eluralkodni rajtam, hogy talán Ms. Malone-nak is van némi köze a Violet és köztem kialakult feszült helyzethez.

- Jó napot Ms. Malone! – köszöntem oda neki mosolyogva, majd közelebb léptem. Ő hitetlenkedve nézett rám, mint aki képtelen elhinni, hogy a tegnapi nap után még képes vagyok mosolyogni.

- Szia Sisi! – próbálta ő is mosolyra bírni a száját, ami csak félig-meddig sikerült neki.

- Nem is láttam mostanában errefelé – próbáltam rejtetten célozni arra, hogy kíváncsivá tett jelenléte.

- Csak Violet egyik tanárával találkozom a tanulmányai ügyében – válaszolta meg kérdésemet.

- Segítsek megtalálni? Violet-tel közös tanáraink vannak, ha gondolja, nem kell itt kinn várakoznia. – Bár sejtettem, mi lesz a válasza, azért próbáltam kedves lenni. Ő azonban idegesen elutasított.

- Nem köszönöm, korán érkeztem, még nem akarom zavarni – mondta frusztráltan és én jobbnak láttam békén hagyni, mielőtt ő is felrobbanna az idegtől. Inkább elköszöntem tőle, és sietős léptekkel hazafelé vettem az irányt. Egész hazaúton a mai napon gondolkodtam. Magamra zártam az ajtót, pedig sosem szoktam, elkéstem az iskolából, valaki üzenetet hagyott az iskolai szekrényen. Aztán ott volt Mr. Chapel furcsa keresési akciója, na meg Violet édesanyjának látogatása a suliban. Ez a nap bizarrabbnak tűnt, mint azt gondoltam. Mikor hazaértem az ajtó zárva volt, gondoltam még mindenki az ügyes-bajos kis dolgait intézte. Ledobtam a cuccaimat az előszobában lévő szekrényre és a konyhába mentem egyenesen. A szívbaj jött rám, mikor megpillantottam nővéremet a konyhapult előtti széken ücsörögve. Nem számítottam rá. Miért zárná be maga után az ajtót, ha úgy is itthon van?

- Sisi! Hát hazaértél! – kiáltott fel örömében, amikor meglátott. Nem találkoztunk azóta, mióta Stefan-nal lementek a tóparti házhoz, most mégis, mintha valami nem lett volna vele rendben. Nem tudtam volna megmondani, hogy micsoda, de valami más volt, mintha Elena-t kicserélték volna az út során. Ő is észrevette, hogy furcsán bámulok rá, és nem megyek közelebb. – Valami baj van? – kérdezte végül.

- Nem, semmi csak… - abban a pillanatban, ahogy felállt, már tudtam is, hogy baj van. Sosem éreztem még ehhez foghatót, de minden apró kis mozdulatát magam előtt láttam, és felismertem, hogy ezek biztosan nem Elena-hoz tartoznak. Olyan idegennek, olyan távolinak, megkockáztatom, hogy szinte gonosznak tűnt, hogy engem is megijesztett.

- Meg sem kérdezed, hogy milyen volt a kiruccanásunk Stefan-nal? – jött közelebb, amitől én automatikusan hátrálni kezdtem. Ő megállt és meglepetten fürkészte arcomat. – Sisi? – egy pillanatig méregetett, majd arca eltorzult és vérerek jelentek meg szeme körül. Én azonnal kapcsoltam és reménykedve abban, hogy képességeim legalább most nem adják fel a szolgálatot, megvakítottam őt a gondolataimmal. Akciómat sikeresnek tudtam be, miután összegörnyedve jajveszékelt előttem.

- Mit művelsz? – kiáltotta.

- Mi azt hiszem még nem találkoztunk, de ezek szerint mindketten hallottunk már egymásról. Katherine, ha jól sejtem – suttogtam a fülébe, miközben ő még mindig bénultan szenvedett. – Nem tudom, hogy hogy jutottál be ide, vagy, hogy miért adod ki magad a nővéremnek, de azt ajánlom, ne próbálj meg velem ujjat húzni, mert te húzod a rövidebbiket – fenyegettem, ami úgy tűnt, nem sokat használt nála.

- Ki vagy te? – kérdezgette még mindig idegesen és a fejét szorongatta fájdalmában. – Imádkozz, hogy elég ideig tartson ez a hókusz-pókusz, mert amint elmúlik, teszek róla, hogy ne fenyegetőzhess tovább!

- Ugyan már Katherine! – nevettem hangosan. – Ez a hókusz-pókusz nem múlik, míg én azt nem akarom.

- Hogy csinálod? Hogy vagy rá képes? – ordította még idegesebben.

- Mit számít az neked? – Kezdtem most már én is ideges lenni. – Takarodj el ebből a házból, ha jót akarsz magadnak, és hallgass a történtekről, különben én magam teszek róla, hogy ne legyen szép halálod! – A konyhapulthoz szaladtam és kihúztam belőle egy fakanalat. Féltem, ha elengedem a varázslatot, nem biztos, hogy azonnal képes leszek újra használni. Hatástalanítanom kellett valahogyan, így egy jól irányított lendítéssel hasba szúrtam nővérem hasonmását. Ebben a pillanatban elengedtem, nem kínoztam tovább, ő pedig összeesett a konyhakövön. Remegve próbálta kihúzni hasából a fakanalat és utánam nézett. Igyekeztem kevésbé idegesen lépkedni fölfelé, nem akartam, hogy tudja, megrémített.

- Remélem, több alkalommal nem futunk össze – próbáltam erősnek és határozottnak mutatkozni, pedig belül remegtem a félelemtől. De nem hátrálhattam meg. Bevonultam a szobámba és onnan hallgattam a fejleményeket. Egy kis idő után ajtónyitódást, majd annak csapódását hallottam meg. Reméltem, hogy Katherine távozott a házból, de egy pillanatra sem vettem le tekintetemet az ajtóról. Kettesben eddig csak egyszer voltam vámpírral, – leszámítva Stefan-t, Damon-t és Caroline-t, de ők Elena ismerősei, tőlük nem félek – Elijah társaságát élvezhettem a Fell birtok környékén, de sokkal kevésbé rémisztett meg annak a tudata, hogy csak vele vagyok, mint annak, hogy az imént Katherine-nel voltam egyedül a családi házunkban. Még mindig remegtem a félelemtől, amikor is újra kinyitották a bejárati ajtót.

- Sisi! – ismét Elena hangját hallottam, de egy pillanatra sem hittem el azonnal, hogy ő is az. Katherine-nel nem csak hogy ugyanúgy néznek ki, de még a hangjuk is ugyanolyan. Lent az előbb egyszerű megérzésből ismertem fel az árulást, amit képességemnek tudtam be, illetve talán annak, hogy elég hosszú ideje ismerem a nővéremet ahhoz, hogy ne tudjon megtéveszteni egy ócska hasonmás.

Óvatosan kinyitottam az ajtómat és kidugtam a fejem a résen. Elena – legalábbis remélem, hogy ő – éppen akkor sétált fel az emeletre. Amikor meglátott az ajtóban, értetlen fejjel meredt rám.

- Sisi? Minden… rendben? – érdeklődött, talán látta a szememben a félelmet. Elég kínos helyzet állt elő. Ha tényleg ő Elena, nem igazán jönne jól, ha rájönne, hogy éppen egy kis idővel ezelőtt találkoztam össze a majdnem 500 évvel idősebb hasonmásával. Ehhez pedig nem igazán kellene szorongva vizslatnom őt a szobám ajtajából. Viszont, ha Katherine az, akkor nem is kell mondanom, lehetséges, hogy ez volt az utolsó boldog napom, amint kiteszem innen a lábam. Mégis az érzéseim nem sugalltak nekem semmiféle rosszat, így arra jutottam, talán tényleg az igazi nővéremmel állok szemben. Kitártam az ajtót és odaszaladva átöleltem őt. Egy pillanatra meglepődött reakciómon, végül aztán ős is visszaölelt.

- Örülök, hogy visszaértetek! Remélem, jól sikerült a kirándulás – mosolyogtam rá, miután elengedtem. Ő végigsimított a hajamon, de csak egy apró mosolyt eresztett meg felém. Ezek szerint nem sikerülhetett túlságosan jól.

- Jól esett kicsit távol lenni Mystic Falls-tól. – Válasza tökéletesen elárulta, hogy ismét el lett szúrva a kettesben töltött kis vakációjuk. És nem azért, mert nem volt elég gyújtós a sufniban. Ez az el nem mesélt kis történet bűzlött a természetfelettitől. – Tényleg, mit csinálsz az este? Csajos estét tartunk Caroline-nal meg Bonnie-val. Jenna-t is be akarjuk venni a buliba, jöhetnél te is.

- Jól hangzik, de ma nem fog összejönni. Találkozom egy barátommal - magyaráztam Elena-nak.

- Igazán? – kérdezte sejtelmesen vigyorogva.

- Tényleg csak barát – siettem a mentőválasszal, mielőtt beleképzel valami mást is. – Nate az.

- Várj csak! Ő nem a…

- De, a volt barátom – ő erre heves bólogatásba kezdett. – Te is jóban vagy Matt-el, nem? Pedig neked is ő a volt pasid. – Ezután a válaszom után neki is be kellett látnia, hogy semmi különös nincsen a mai találkozómmal. Az ő kapcsolatuk sem romlott meg Matt-el, csak mert régen több közük volt egymáshoz, mint most.

Elena csak helyeselt, majd rávett, hogy maradjak lenn vele, míg megebédel. Régen beszélgettünk már egy jót, most pedig senki nem volt jelen, hogy megzavarjon minket. Illetve eléggé aggasztó volt John bácsi itt tartózkodása. Mivel nem itt lakott, csak látogatóban volt, sosem lehetett tudni, hogy meddig marad, vagy egyáltalán miért jött. Legalábbis én nem igazán tudtam követni az észjárását, meg a gonosz kis terveit. Jelenleg most is itt lábatlankodott a házunkban, de hogy éppen ebben a pillanatban merre járt, azt a jó ég sem tudja. Tegnap is csak úgy váratlanul toppant be a vacsorára, pedig senki sem hívta. Szerintem most is valami olyasmin töri a fejét, amivel másnak kárt okozhat, csak azt reméltem, hogy ebből a családját kihagyja.

Elena-val nagyon jót beszélgettünk, míg ő megebédelt. Kiöntöttem neki a szívem Violet-tel kapcsolatban, ő pedig igyekezett jó tanácsokkal ellátni, habár a jelen helyzetben nem igazán voltak jó tanácsok. Csak a várakozás maradt. Ő is mesélt a kis kirándulásukról a tóparti háznál, bár elég vontatottan beszélt róla, úgy éreztem, kicsit elferdíti az igazságot, de nem mondom, hogy ezt még nem szoktam meg. Este Bonnie és Caroline tényleg beköszöntek hozzánk és együtt telepedtünk le a konyhában. Közel 5 óra felé járhatott, én már felkészültem az esti kiruccanásomra, addig is velük próbáltam elütni az időt 6-ig. Nem sokkal később pedig Jenna is megérkezett.

- Mi folyik itt? – kérdezte meglepetten, rosszat sejtve.

- Csajos este – válaszolta Elena egy székre feltápászkodva, majd Jenna keserű arckifejezését látva megkérdezte. – Hogy viseled?

- Hallottad, hogy összevesztem Ric-kel – mondta ki nehézkesen, sírással a hangjában.

- Szörnyen érzi magát – igyekezett Elena az említett védelmére sietni.

- Ez valami álcázott felvidítási kísérlet? – tért Jenna azonnal a lényegre. Tényleg nem volt jó kedve.

- Nem, mi csak elvagyunk, dumálgatunk, és persze itt vagyunk, ha esetleg csatlakoznál, vagy…

- Én például a sikeres kapcsolatok témájának szakértője vagyok – sietett Elena segítségére Caroline, mire halvány mosoly jelent meg Jenna arcán.

- Na jó, nem bánom – adta be végül a derekát. – Ott van ez az Isobel ügy, valamit titkol előlem – magyarázta elkeseredetten.

- Arra nem gondoltál, hogy esetleg oka van arra, hogy eltitkolja? – próbálgatta Caroline ügyvédi tehetségét. Vagy csak ő is beállt a sorba, és Elena-ékkal együtt játszotta a szerepét. Én nagy ostobaságnak tartottam ez a kis játékukat. Rá kellett volna már jönniük, hogy nem titkolózhatnak a végtelenségig, főleg nem a szeretteik előtt. Egy idő után egyre több akadályba fognak az ilyen ügyeket illetően ütközni. Csak meg kell nézni az én kapcsolatomat a testvéreimmel, amilyen gyakran vitázunk, vagy elég csak Jenna és Caroline tönkrement kapcsolatára tekinteni, hogy belássák, ez így nem mehet tovább. Ő mégis a végtelenségig húzták a dolgot. – Talán így próbál megvédeni. – Elena heves bólogatással jelezte, hogy ő is egyetért Caroline-nal.

- Akkor is jogom van az igazsághoz, mint mindenki másnak – Jenna sosem hagyta magát. Ezért is látszott olyan erős nőnek.

- De ez akkor sem mindig ilyen egyszerű – Caroline szívből beszélt, hiszen ő is átélte ezt. Csak ő pont a másik oldalon állt.

- Ha olyanról van szó, akivel törődsz, akkor az! – hangzott Jenna végszava, a téma zárlata. A drámai hatás érdekében vártam még egy aprócska pillanatot, majd programot ajánlottam nekik.

- Miért nem jöttök el ti is a Grillbe? Buliznotok kéne, egy kicsit kimozdulni, érezzétek jól magatokat! – Ahogy a csillogó szemeken láttam, mindenkinek bejött az ötletem, így felkaptak magukra valami meleget és együtt indultunk a Grill felé. Legalább volt társaságom az úton is.

A Grillhez érve meglepetés fogadott, negatív értelemben. Egy pillanatra meg is torpantam a döbbenettől, amit útitársaim észre sem vettek, csak baktattak tovább az épület irányába. Nate már a Grill előtt ácsorgott, de nem egyedül, hanem Violet társaságában. Ahogy láttam, igazán jól szórakoztak, nagyon nevettek valamin. Akaratlanul is egy kisebb fintor jelent meg az arcomon. Mit keres itt Violet, és mit akar Nate-től. Nagyon reméltem, hogy ez nem valamiféle békítő akciója lesz a fiúnak, mert állíthatom, hogy keserű véget érne a mai nap. Violet már kifejtette, hogy nem akar a barátnőm lenni többé. Lassan elindultam feléjük. Nate háttal állt nekem, de Violet azonnal észrevett, ahogy közelebb értem hozzájuk. Mintha megijedt volna, gyorsan átölelte Nate-t, puszit nyomott az arcára, majd sietősen távozott, mielőtt még én is csatlakozhattam volna hozzájuk. Most megint egy fura érzés kerített hatalmába. Talán Violet távolságtartásának egy Nate-hez fűződő titkához lehet köze? Lehet, hogy titokban szerelmes a fiúba? Lehet, hogy már össze is jöttek, és ezt szégyelli annyira, hogy nem akar velem szóba állni. Viszont akkor nem értem, hogy miért hívott engem Nate el egy találkozóra. Violet nem is féltékeny, hogy a pasija a volt barátnőjével mulat?

- Szia! – köszöntem hangosan, mikor Nate mellé értem. Ő megfordult és széles vigyor terült el az arcán. Szemei sugároztak a boldogságtól.

- Szia! Örülök, hogy eljöttél! – mondta bizonytalanul, mire átöleltem. Hogy miért tettem, arról fogalmam sincs. Egyre csak Violet járt a fejemben, és az előbbi incidensük. Kicsit lelkiismeret furdalásom is volt az ölelés miatt, hiszen ha tényleg együtt vannak, mit művelek én? Olyan volt, mintha féltékenységből tettem volna az egészet. Pedig nem voltam az. Legalábbis azt hiszem.

Nate lassan beterelt a szórakozóhelyre, aztán elment italokért. A Grill zsúfolásig telt emberekkel, koncertet adott egy helyi banda, mindenki kíváncsi volt és szórakozásra vágyott. Nagyon meleg volt az épületben, levettem a kis kardigánomat és a karomra hajtottam, miközben Nate-t vártam. Nemsokára megérkezett az italokkal és egy távolabbi kis asztalkánál foglaltunk helyet, ahol még hallani lehetett egymást beszélgetés közben.

- Na, jobb kedved van már? – kezdeményezett beszélgetést.

- Igen, már sokkal – hazudtam neki mosolyogva, pedig eléggé feszültnek éreztem magam még most is. A délutánom sem telt sokkal kellemesebben, mint a délelőttöm, hála nővérem kedves kis vérszomjas hasonmásának. Ezután gondolkodóba estem. Nem tudtam megkérdezzem-e Nate-t, hogy mit beszélgettek Violet-tel. Nem meséltem neki konkrétan a veszekedésünkről, és azt sem tudtam, barátnőm mondott-e neki valamit is. Végül aztán megkockáztattam egy óvatos kérdést.

- Violet nagyon hamar elsietett az előbb. Minden rendben vele, veletek? – Nate ijedten nézett vissza rám, mintha legalábbis megvádoltam volna valami gaztettel.

- Velünk? Velünk minden remek, illetve… igen… szóval… - makogott, aztán végül még sem fejezte be a mondatát, félbehagyta egy bizonytalan ponton. Nem akartam erőltetni, jobb ötlet jutott az eszembe.

- Nincs kedved táncolni? – mutattam ujjammal a táncparkett felé, mire felállt az asztaltól és a kezemért nyúlva a táncparkettre húzott. Nate nagyon jól táncolt, ezt már régóta tudtam róla. Régebben, amikor még együtt jártunk, mindig arról álmodoztam, hogy vele fogok táncolni a végzős bálon. Régi tervek, mégis most olyan elevenen élt bennem azoknak a napoknak az emléke, hogy bizsergés futott át, minden porcikámon.

- Régen voltunk ennyire jól el. Illetve, nagyon kellemes volt a múltkori biliárdozás, de ez most egészen más – kezdte, miközben megpörgetett.

- Miért volt más? – kérdeztem bután, pedig a válasz egyértelmű volt.

- Más veled csak kettesben lenni – kicsit belepirult a válaszába, de szerintem nagyon aranyos volt tőle ez a megjegyzés. Arcomat fürkészte, reakció után kutatva. Lágyan elmosolyodtam és a vállra hajtottam a fejem.

- Néha hiányoznak az együtt töltött napjaink – mondtam neki pár perccel később.

- Igazán? – lepődött meg kijelentésemen. Felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Szemei csillogtak az izgatottságtól. Hevesen megráztam a fejem, de mielőtt folytatni tudtam volna a zene abbamaradt és Caroline jelent meg a színpadon.

- Ez meg mi? – kérdezte tőlem meglepődve Nate, de nem válaszoltam azonnal. Caroline idegesen makogott össze-vissza arról, hogy mennyire nehéz számára kimondani, amit igazán érez álmai pasija iránt. Majd nagy izgatottan kijelentette, hogy énekelni is tud és a bandával lebeszélt egy számot, amit szerenád gyanánt igyekezett előadni Matt-nek.

- Azt hiszem, hogy egy szerelmi vallomás – mondtam és felnéztem Nate-re. Caroline-nak valóban gyönyörű hangja volt és a dalválasztással sem fogott mellé. Elérzékenyülten, csilingelő hangon adta elő Matt-nek a szerelmes dal, ami eljutott egészen a fiú szívéig. Elképedve bámulta szerelmét a színpadon, míg a tömeg hajladozva élvezte a zenét és szorított Caroline-nak a sikerért. Mi Nate-tel is egymásba kapaszkodva dülöngéltünk és izgatottan vártuk a végkifejletet. Matt pedig egy szempillantás alatt az emelvényen termett, és színpadiasan hátrahajtva Caroline-t, csókot nyomott remegő ajkaira. Ekkor felnéztem Nate-re, aki szintén engem bámult és elmerültem igéző tekintetében. Egy darabig ő is csak engem figyelt, majd lassan lehajolt hozzám és megcsókolt. Különleges bizsergés futott végig a testemen. Varázslatos érzés volt, mintha újra elkezdtem volna szeretni Őt. Csókja érzéki volt és szenvedélyes, nem tettem mást, csak átadtam magam ennek az élvezetnek. Nem tudtam, hogy ezután mi fog következni, hogy mit fog nekem mondani, vagy, hogy én nekem mit kellene ezután reagálnom, de a sors nem is várta meg, hogy ezen elgondolkozzam. Helyettem cselekedett.

Az épület egy szempillantás alatt sötétbe burkolózott, csak kint egy-két utcai lámpa tanúsította, hogy csak a Grillben szűnt meg a világítás. Nem éreztem félelmet, sőt, kicsit talán még nevetni is támadt volna kedvem a történtek miatt. Vidámnak éreztem magam és ez csak akkor változott meg, mikor hirtelen tűz lobbant fel a szemben lévő bárpulton. Hangzavar tört ki, mindenki esze-veszettül futkározott és sikoltozott a kialakult káosz miatt. Szinte minden egy apró pillanat alatt következett be. Az előbb még mindenki a zenét, a piát és a forró hangulatot élvezte, most meg mindenkit a félelem kerülgetett. Nem igazán értettem, mi történik. Tekintetemmel ekkor Elena-t, Jenna-t és a lányokat kezdtem el keresni. Egy pillanatra mintha meg is pillantottam volna Elena-t egy férfi társaságában, de aztán el is tűnt. A többieket mintha a föld nyelte volna el.

- Mi folyik itt? – kérdezte idegesen Nate a szája elé tartva karját. Egyre büdösebb lett a gomolygó füsttől, már engem is a hányinger kerülgetett tőle. Nem válaszoltam, csak tettem néhány lépést előre, mikor is Bonnie-t láttam meg a földön fekve. Mellőle egy ismerős arc tekintett fel. Jonas, Luka apja, egy igen erős boszorkány. Már kezdtem sejteni, hogy lehetségesen neki is köze lehet ehhez a katasztrófához. Érdekes módon eddig nem tűnt fel, hogy jelen lenne. Ekkor azonban két erős kar ragadott meg, és a kijárat felé kezdett el cibálni. Alaric volt az, a megszeppent Jenna-val a jobb oldalán. Szegény nagynéném sem értett semmit az eseményekből. Néhány percig küzdöttünk az előttünk álló hatalmas és egyben rémült tömeggel, mire nagy nehezen sikerült kijutnunk az épület elé. Szerencsére nem sokkal később Nate is feltűnt az ajtóban, és nagyokat köhögve csatlakozott hozzánk.

- Gyertek azonnal a kocsiba – harsogta Alaric és mintha csak tudta volna, hogy nem mozdulnék, a kezemet egy pillanatra sem engedve el, az autójához vezetett. Pedig nem akartam menni, aggódtam Elena-ért és a többi emberért, akik még az épületben tartózkodtak. Mi lehetett velük? Miért hagyjuk itt őket segítség nélkül?

- Ric, mi történik? – kérdeztem hisztérikus hangon, de ő nem törődött velem, csak betuszkolt az autóba Nate mellé. Természetesen őt sem hagytuk csak így magára, így Alaric első útja az ő házuk felé vezetett, hogy biztonságban tudhassa legalább őt a sok ember közül. Nem is emlékszem szinte erre a jelenetre, mintha kimaradt volna az emlékezetemből, csak arra eszméltem fel, hogy egy teljesen más felé haladó úton kocsikázunk, messze a saját lakásunktól. Ideges lettem, nem bírtam kérdés nélkül elmenni a jelen helyzet mellett.

- Alaric, mi ez az egész? – kérdeztem idegesen. – Miért megyünk kerülő úton? – Hiába minden, mintha meg sem hallotta volna a kérdéseimet, csak vezetett tovább, de rajta is látszott, hogy ideges. Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy ez megint egy hülye elterelő hadművelet a részéről. Látásból ismertem Jonas-t, tudtam, hogy ő egy boszorkány a fiával együtt. Ahogy belépett, kezdődött minden pusztítás, egyértelmű volt, hogy ő okozza, csak azt nem értettem, hogy miért. Dühös voltam, mert éreztem, hogy megint csak minket kettőnket akarnak kizárni ebből az ügyből, és már a sírás kerülgetett, ettől a rengeteg titoktól. Ugyanakkor féltettem Elena-t, hiszen ő is benn volt, és ha Stefan vele van is, volt már példa olyan esetre, mikor hiába volt vele Stefan hosszú ideig, mégis sikerült elrabolni a nővéremet.

Az út további részében nem kérdezősködtem, tudtam, hogy úgy sem kapok rájuk választ. Jenna ezt még nálam is előbb belátta, ő egyáltalán nem tett fel egyetlen egy kérdést sem, csak hagyta, hogy Alaric tegye a dolgát. 20 perccel az elindulásunk után tett ki minket végül a házunknál. Addigra szinte már elmúlt minden dühöm és bánatom, csak fáradtan lépkedtem a bejárat felé.

- Rendben vagy Sisi? – kérdezte aggódva Ric. Csak bólintani volt erőm. Szilárd meggyőződésem volt, hogy mindenki, aki csak egy kicsit is részt vett ebben a nagy titkos összeesküvésben, hogy ne árulják el nekem a természetfeletti létezését, úgy hitték, hogy túl gyenge vagyok ahhoz, hogy feldolgozzak egy ilyen súlyosságú hírt. Gyengének, törékenynek, talán még ostobának is hittek, és ez az, ami a legjobban fájt. Fogalmuk sem volt róla, hogy én egyedül küzdöttem meg eddig az összes ilyen kis információval, senki nem volt a barátnőmön kívül, akivel lehetőségem nyílt volna ilyenekről beszélni. Mert ha tudták volna, teljesen biztos, hogy nem folytatták volna ezt a számomra undorító játékot.

- Én azt hiszem, bemegyek és lefekszem – válaszoltam halkan, mert láttam, hogy Ric-nek és Jenna-nak még akad mára is megbeszélnivalója. Nem akartam tovább zavarni. Ric intett és jó éjszakát kívánt, én pedig beléptem a meleg lakásba. Elena azonnal elém sietett és szorosan magához ölelt. kemény nap volt ez a mai.

- Jól vagy? Nem esett semmit bajod? – kérdezte kicsit meghatódva, hogy látta, még egyben vagyok.

- Ric hazahozott, csak értetek aggódtam – magyaráztam neki. – Mi volt ez az egész?

- Azt mondják egy kis baleset, de már megoldották. – Nem kellett csalódnom most sem nővéremben, ismét csak egy hazugság várt itthon is. Közben Jenna is belépett, én pedig felvittem a cuccaim a szobámba. Muszáj volt már egy gyors zuhanyt vennem. Szükségem volt egy kis felfrissülésre. Most, hogy teljesen elmúlt a veszély, ismét a Grillben történt csók jutott az eszembe. Olyan furcsa volt újra átélni ezt Nate-tel, hiszen szakítottunk és… Tulajdonképpen magam sem tudtam, hogy miféle érzések elevenedtek fel akkor bennem. Már nem tudtam eldönteni, hogy helyes döntés volt-e akkor szakítani vele, vagy nem. Ugyanakkor azt sem tudtam megfogalmazni magamban, hogy szeretem-e egyáltalán úgy, mint régen, vagy egyszerűen csak annyira élveztem a vele való társalgást, hogy a nosztalgiázásból adódott hév ennyire elragadott. Hirtelen ért véget a vele való este, biztos voltam benne, hogy erről még beszélgetni fogunk. De nem ma, és nem most, mára elég volt már a kalandokból. Hálóköntösbe bújva csoszogtam a lépcső felé. Hallottam, hogy Elena és Jenna még a konyhában vannak, gondoltam csatlakozom arra a kis időre még hozzájuk. ahogy haladtam lefelé a lépcsőn, egyszer csak valaki csöngetett. Nagyon meglepődtem, nem tudtam, ki lehet az ilyen későn. Lassan az ajtóhoz sétáltam, miközben már Jenna is elindult, hogy ajtót nyisson, Elena-val a nyomában.

- Várunk valakit ma estére? – suttogtam oda nekik halkan, mire értetlenül megrázták a fejüket. Odaléptem az ajtóhoz és lassan elfordítottam a zárat, majd kitártam az ajtót, mire egy idegen nőt pillantottam meg.

- Üdv! – köszönt selymes hangon. – Te biztosan Jenna lehetsz – szólt most nagynénémhez, aki szintén meglepetten bámult felé, mikor mellém ért. – Én Elena anyja vagyok – válaszolta nagy döbbenetünkre.

- Isobel – suttogta Elena.

Úgy tűnt, még nem volt elég a meglepetésekből.