5. Fejezet

És itt lennék a legújabb fejezettel! Az előző nagyon bántott engem, túl sokat késtem, összecsaptam, rövid és unalmas lett. Viszont úgy érzem a mostani egész jól sikerült, hosszú lett, úgy gondolom izgalmas és eseménydús. Reménykedem benne, hogy most valaki esetleg a véleményét is kifejti majd ezzel kapcsolatban.

Jó olvasást! xoxo

5. Fejezet

(Minden nap egy új lehetőség)

Az éjszaka nagyon lassan és kínszenvedésesen telt. Egy pillanatra is képtelen lettem volna lehunyni a szemem, aminek több kiváltó oka is volt. Egy szóval úgy jellemezném, hogy stressz. Csak forgolódtam jobbra-ballra az ágyamban, de néhány perc után ismét kényelmetlennek éreztem a helyet, így folytatódott tovább a mocorgás. Egy igazi megváltásnak számított számomra a reggel, így már egész korán, fél 7 fele kipattantam az ágyból. Azt nem mondom, hogy energikusnak éreztem magamat, inkább egy élő-halottnak, de még mindig jobb érzés volt, mint fetrengeni az ágyban. Tervem szokás szerint nem volt a mai napra sem – azon kívül, hogy kiderítem, mi baja lehet a barátnőmnek - ,főleg azért, mert Violet szóba sem állt velem, más ismerőssel meg nem igazán lett volna kedvem ma eltrécselni.

A lakás nagyon csöndes volt, mikor a konyhába vonultam egy pohár vízért. Valószínűleg még mindenki az igazak álmát aludta, hiszen elég korán volt. Úgy döntöttem, hogy gyorsan megreggelizem, míg a többiek fel nem ébrednek és ötlet hiányában megérdeklődöm Jenna-nál, hogy nincs-e szüksége esetleg egy kis segítségre. Így mikor Jenna egy órával később félkómás állapotban kicsoszogott a konyhába én széles vigyorral az arcomon üdvözöltem.

- Te meg mit csinálsz itt ilyen korán? – kérdezte meglepetten. Tényleg nem voltam sohasem az a korán kelős fajta, de most nem volt kedvem magyarázkodni.

- Túl korán feküdtem le, nem tudtam sokáig aludni – válaszoltam nemes egyszerűséggel. – Veled mi a helyzet? Van már terved a mai napra? – érdeklődtem.

- De van ám, szerinted miért keltem volna ilyen korán fel? – kezdte nem túl lelkesen. – Elijah megkért, hogy mutassam meg neki Mystic Falls-ot. Tudod, ő ilyen kutató vagy, hogy is mondjam, érdeklik ezek a régi históriák, a város alapítása meg a többi. A régi birtokot megyünk először megnézni – magyarázta nekem. Igazából nem igen értettem mit miért csinál Elijah. Tisztában voltam azzal a tervével, hogy Klaus-t akarja megölni, és hogy ehhez a tervéhez szüksége van Elena-ra. De azt egyáltalán nem tudtam felfogni, hogy minek játszik el egy olyan szerepet, amihez semmi köze. Ő egy ősi vámpír, aki már akkor élt, amikor még Amerikát sem fedezték fel. Miért kell úgy csinálnia, mintha egy kutató lenne, akit érdekel Mystic Falls története? Úgy is tudja mi történt itt. Nem lenne azzal sem semmi baj, ha csak szimplán meghúzná magát valahol a közelben, míg a terve nem sikerül. Nem kell fölöslegesen bájolognia a helyiekkel. Tulajdonképpen egyáltalán nem bírtam a vámpírokat, de Elijah valahogy a szokásosnál is jobban felbosszantott. Mindazok ellenére, hogy nem kedveltem őt, felajánlottam Jenna-nak, hogy elmegyek vele.

- Persze, annak nagyon örülnék – lelkendezett. – Nincs semmi problémám Elijah-val, de nem lenne rossz egy ismerős mellém – mosolygott rám köszönetképpen. Jenna sietett, ugyanis a találkozóig még 20 perce volt. Úgy határoztam, hogy nem követem őket azonnal, egy kis késéssel csatlakozom hozzájuk a régi birtoknál. Jenna-nak még így is tetszett az ötlet, így egyeztettünk egy időpontot, hogy mikorra érjek oda, majd ő elsietett készülődni. Időközben John bácsi is kidugta a fejét a kuckójából. 

- Jó reggelt! – köszönt fennkölt stílusban, amikor meglátott.

- Neked is! Remélem jól aludtál azután, hogy Jenna-t felhergelted az este – vádoltam meg, ám ő ugyanolyan magasztosan viselkedett továbbra is, bár mondandóm után kiült arcára az a szokásos cinikus vigyor.

- Én csak próbálok Jenna-nak segíteni – legyintett le.

- Igen? És miben, ha szabad megtudnom? Csak mert az nem túl nagy segítség, ha tönkreteszed a boldogságát – akadtam ki. John bácsi mindig úgy tett, mintha mindenkinél jobban tudta volna, hogy kinek mi jó.

- Alaric nem hozzá való, vele nem lehet boldog. De te ezt amúgy sem értheted meg – utalt ezzel Elena-ék titkaira. Mindenki úgy tudta, hogy sejtelmem sincs az efféle dolgokról. John bácsi ezért is nem taglalta nekem tovább Alaric-ot, mert azt hitte, hogy nem tudom a titkait, amit Jenna-nak sem mondott el. Elena továbbra is abban a hitben élt, hogy a tudatlanok boldog világát élem, ugyanis mind úgy tudták, hogy Jules bezárt engem a lakókocsi hátsó részébe, ahonnan nem láttam semmit. Aznap este, mikor sétáltunk haza, végig próbáltak kifaggatni, hogy mit láttam, vagy mit értettem az egészből, de csak annyit mondtam, hogy elegem van, félek és el akarom felejteni. Ők pedig betudták annak, hogy lesokkolt ez az elrablás, és biztosan nem láttam semmi olyat, amiből rájöhetnék a vámpírok és vérfarkasok létezésére. Így továbbra is játszottam a buta kis szerepem.

- Biztosan így lehet – hagytam rá, majd hátat fordítottam neki és magára hagytam a konyhában. Jenna időközben elindult a találkozóra. Úgy döntöttem, korábban elkészülök, hogy ha esetleg előbb kellene indulnom, ne kelljen kapkodnom. Miután magamra kaptam egy kellemes, lenge, tavaszi ruhát, bekopogtam Jeremy-hez. Alig láttam az elmúlt egy-két napban. Biztosan nagyon elfoglalt lehetett. Ám, mikor a harmadik kopogtatásomra sem érkezett válasz, benyitottam, de csak az üres szobájával találtam szembe magamat. Furcsállottam, hiszen én is elég korán fenn voltam, de nem láttam elmenni. Ismételten, biztos a mai nap is nagyon elfoglalt lehet.

Mivel fél 9 elmúlt, úgy döntöttem, hogy szépen lassan elindulok a régi birtok felé. Nagyjából negyed óra volt az út odáig, ha az ember a szokásos, viszonylag sietős tempót veszi fel. Nem siettem, bőven több időm volt negyed óránál. Nagyon kellemes tavaszi idő volt. Lassan közeledett a nyár, amit már személy szerint nagyon vártam. Ahogy sétáltam a régi Fell birtok mellett, egy ismerős kocsit láttam megállni az út szélén. Ric volt az. Csak akkor vett észre, mikor kiszállt a kocsiból és széles vigyorral üdvözölt.

- Nem is tudtam, hogy te is itt leszel – mondta kedvesen.

- Ma reggelig én sem – viccelődtem. – Jobb program híján úgy gondoltam Jenna-val és Elijah-val tartok kutató körjáratukon.

- Így már értem – bólogatott Ric, majd szemével Jenna-t kezdte keresni. – Ott is vannak – mutatott az irányukba, majd lassan feléjük kezdtünk sétálni. Bevallom, én is meglepődtem Ric jelenlétén, Jenna nem említette, hogy ő is csatlakozni fog. Vagy lehet, hogy Jenna sem tudott róla?

- Elijah, ő itt a barátom, Alaric Saltzman, és az unokahúgom, Sierra, de ha jól tudom, ti ketten már találkoztatok – mutatott be Jenna, amikor odaértünk hozzájuk. Alaric és Elijah kezet ráztak, majd Alaric érdeklődött a következő úti cél felöl.

- Nagyon kíváncsi vagyok a felszabadított rabszolgabirtokok tulajdonosaira – magyarázta Elijah. 

- Nos, csak a felméréseket hoztam, a kocsiban hagytam a listát, mindjárt hozom is – szólt Jenna és kocsi felé indult.

- Várj meg, elkísérlek – mondta Alaric, majd Jenna után sietett. Kissé kezdtem megérteni ezt a hirtelen támadt kedvét ahhoz, hogy Jenna-val és Elijah-val tartson a kutatásra. Úgy mondanám, eszi a féltékenység, amit talán a tegnap este után meg is érdemel. Ígéretet tett Jenna-nak, próbálja is betartani, még ha váratlan vámpírügyek is lépnek fel.

Amíg ők a felmérésekért mentek, én kettesben maradtam Elijah-val. Egy darabig csak álltunk egymás mellett, végül ő törte meg a kínos csendet.

- Jenna elragadó személyiség – dicsérte nagynénémet, de nem vettem be ezt a kedvességet. Ő is csak egyike a rengeteg gyilkos vámpírnak, akiket nem szívesen látok.

- Az – válaszoltam tömören. Nem volt kedvem vele beszélgetni.

- Biztosan nagyon kellemes lehet a vele való élet – próbált tovább kedveskedni.

- Igen, bár szívesebben laktam volna a szüleimmel, de hát sajnos a sors nem így akarta – válaszoltam, de nem néztem rá.

- Sajnálom – mondta végül.

- Ugyan mit? Mit tudhatsz te egyáltalán a fájdalomról, vagy a veszteségről – kérdeztem tőle lenézéssel a hangomban.

- Nem csípsz túlságosan engem, ugye? – nem különösen kavarta fel előbbi kijelentésem, bár jól látta, hogyan viszonyulok hozzá.

- Nem csípem túlságosan a sajnálkozókat.

- Vagy inkább a vámpírokat – mondta, miközben kis mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Nem hiszek a tündérmesékben, kár erőltetned. – Eddig ő volt az egyetlen személy, aki nyíltan merte közölni velem a természetfeletti létezését. Bár nem tudtam mire megy ki a játék, óvatosságból nem ismertem be, hogy tudom, miről beszél. Ki tudja? Lehet, ez csak Elena furfangos játéka, hogy megbizonyosodjon arról, hogy biztosan nem tudok semmiről. Elijah azonban folytatta.

- Nem hinni kell a tündérmesékben, hanem találkozni a szereplőkkel – válaszolta még mindig mosolyogva.

- Hát… ha összefutok majd eggyel, ígérem, te leszel az első, akinek szólok – folytattam a játékot.

- Nem igazán értettem, Elena hogy képes eltitkolni egy ilyen dolgot előled, hiszen annyira egymáshoz vagytok kötve érzelmileg. De aztán leesett. Sehogy – magyarázta nekem, én pedig kezdtem egyre jobban sarokba szorítva érezni magam. Nem tudtam, mire akar ezzel kilyukadni. - Szegény Elena annak a tökéletes tudatában él, hogy te boldogan élsz, mit sem sejtve a körülötted zajló eseményekről, míg te nem is adsz okot neki arra, hogy ebben kételkedjen. Miért? – kár lett volna ezek után is tovább erőltetni a titkolózást. Elijah egy ősi vámpír. Tudja, hogy ismerem őt és biztos vagyok benne, hogy nem csak megtippelte. Ő ezt egy biztos forrásból tudja, így a további színjáték mind csak a saját magam megalázása lett volna.

- Gondolom, fogalmad sincs arról, milyen az, amikor egyszerűen csak lenyúlják az emlékeidet – kezdtem magyarázni.

- Valószínűleg te sem, mert arra nem emlékeznél – vágott a szavamba. – Bocsánat, gondolom az igézésről beszéltél.

- Pontosan, és igaz, hogy velem nem történt még meg, de a bátyámmal már kipróbálták. És sokat szenvedett amiatt, hogy elvették tőle az emlékét. Na meg persze, már velem is tettek egy próbát…

- Vasfű – csillant fel Elijah szeme, mire bólintottam. – Hogyan?

- Tudtad, hogy ha meggyújtasz egy verbénás gyertyát,  befüstölöd a szobádat és mélyen belélegzed úgy egy negyed órán keresztül, az pontosan egyenértékű egy napi verbéna adaggal. – Természetesen annyit még hozzá kell tenni, hogy ez a verbéna nem a támadásoktól véd meg, ugyanis nem kerül a vérembe. Hasonló, mint egy nyaklánc verbénával, ha azt letépik, szabad a pálya. Ez a módszer is hasonlóan nem túl tökéletes, ugyanis bár az igézet alól feloldoz, a támadástól nem véd meg. Így volt képes Rose akkor este megtámadni, és így nem tudott aznap este Damon megigézni.

- Bámulatos – Elijah teljesen elképedt.

- Nem kellett hozzá sok okosság. Bonnie-nak rengeteget mesélt a nagymamája misztikus dolgokról, amit Bonnie Elena-nak is elmondott és én is hallottam. Akkor hallottam először a verbénáról és azóta ismerem ezt a trükköt, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról.

- És a füstölés?

- A szüleim egy éve haltak meg. Kezdetben, mikor megtudtam Stefan titkát, mindig a megemlékezésre fogtam, hogy gyertyát gyújtogatok a szobámban, azóta pedig hagyománnyá vált nálam. Minden reggel hagyományos rituálé ez nálam. Amikor Stefan vagy még nincs, vagy már nincs nálunk, mindig elvégzem gyorsan, az emberek pedig nem feltétlen érzik, hogy mit füstölök, mi nem vagyunk érzékenyek erre, na meg persze gyógynövény kutatók sem – tulajdonképpen nem értettem miért is mondom el Elijah-nak a titkomat. Tökéletesen felépített stratégiám volt arra az esetre, ha egy vámpír irányítani akarna, és most pont egy vámpírnak mondtam el, hogy hogy védekezek az igézete ellen. Bár teljesen abszurdnak tűnt a jelenet, még is úgy éreztem, nem fog Elena fülébe jutni, amit most beszéltünk. – Honnan tudtad?

- Különleges vagy – válaszolta röviden, ami nekem nem volt elég.

- Ez nem válasz a kérdésemre.

- Már akkor sejtettem, mikor berontottál aznap este a szobába, miközben Elena-val alkut kötöttünk. Miért viselkedne valaki ennyire ellenségesen egy idegennel, ha nem tudja, hogy mi ő? – adta meg a hosszabb magyarázatot a kérdésemre. – Na meg hát, az Érzők mindig is különlegesek voltak – tette hozzá, mire teljesen leesett az állam. Honnan tudja, hogy mi vagyok? Ezt soha senkinek nem meséltem el Violet-en kívül, de kizárt, hogy ő árult volna el. Gondoltam ezt hirtelen, aztán elkezdett járni az agyam. Violet mostanában nagyon kerül engem, amit nem magyarázott meg. Mi másért kezdett volna ilyen hirtelen kerülni engem, ha nem azért, mert kiadta egy ismeretlennek a legféltettebb titkomat?

- Hogy? Honnan vetted ezt? – azt sem tudtam mit, és hogy kérdezzek meg, annyira váratlanul ért, amit mondott.

- Megérzés – rántotta meg félig mosolyogva a vállát, de még mielőtt kérdőre vonhattam volna újra, Jenna és Alaric ért vissza hozzánk, így már nem tudtam újabb kérdéseket feltenni.

- Sajnálom Elijah, de úgy tűnik, otthon felejtettem a felméréseket. Átkutattam a kocsi minden zugát, de sehol sem találtam – mentegetőzött Jenna.

- Semmi gond, azt hiszem, túl fogom élni nélkülük is – mosolygott most Jenna-ra az említett. Elijah egyfolytában mosolygott, ami kezdett nagyon az agyamra menni, bár most valami még jobban bosszantott. Tudott a képességemről, és mivel tőle nem tudakolhattam meg jelenleg, Violet jutott az eszembe.

- Nekem azt hiszem, mennem kellene – szóltam oda nekik és választ nem várva rohanni kezdtem a város központja felé, majd onnan egyenesen barátnőmék házához. Nem volt kedvem, sem időm, sem pedig türelmem elmenni a Grillbe, hogy körülnézzek, hátha ott találom, egyenesen a házukhoz mentem. Becsöngettem és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Nagyon reménykedtem benne, hogy valaki itthon van, és nem családostól mentek valahova el. Szerencsémre nem sokkal a csengetés után cipők kopogását hallottam meg bentről, és nem sokkal később Violet anyukája kukucskált ki az ajtó mögül. Ám ahelyett, hogy rám mosolygott vagy behívott volna, távolságtartóan köszönt és megkérdezte, hogy mit keresek.

- Nagyon fontos lenne, hogy beszélni tudjak Violet-tel – magyaráztam neki kapkodva a levegőt, hiszen idáig futottam a régi Fell birtoktól. Ő azonban megint felvette ezt a tartózkodó stílust és látszott rajta, hogy nem igazán akar beengedni.

- Violet-nek nagyon sok dolga van most, nem lenne túl szerencsés megzavarni.

- Kérem Ms. Malone, nem könyörögnék, ha nem lenne életbevágóan fontos – ragaszkodtam ahhoz, hogy most fogok beszélni Violet-tel. Nem lehet annyira sok dolga, hogy ne tudjon rám fordítani csak pár percet legalább. Az anyukája még most is gondolkodott egy darabig, végül aztán beengedett, de megkért, hogy siessek, és ne tartsam fel sokáig Violet-tet. Én csak megköszöntem a kedvességét, bocsánat a „kedvességét”, mert nem igazán nevezném én ezt kedves fogadtatásnak, aztán sietős tempóban az emeletre mentem, Violet szobájába. Nem kopogtam, nem kérdeztem meg, hogy beenged-e, egyszerűen csak rátörtem az ajtót, majd vadul becsaptam magam mögött. Ő először azt sem tudta, mi történik vele, mikor azonban felfogta, hogy ki áll előtte, ijedten csak ennyit kérdezett.

- Mit keresel te itt?

- Anyukád engedett be – válaszoltam neki, mire úgy látszott, hogy kicsit nyugodtabb lett. Kezdett az a furcsa érzésem lenni, hogy Violet anyukájának is köze lehet ehhez a kerüljük el minél messzebbre Sisi-t projekthez. Pedig soha semmi bajunk nem volt egymással, sőt én kifejezetten kedveltem barátnőm tündéri anyukáját, és úgy éreztem ez kölcsönös. Legalábbis ez jött le az évek során, és megannyi mézes-mázas mondatából.

- Miért vagy itt? – be kellett vallanom, hogy nem igazán lepett meg Violet udvariatlan viselkedése mindazok után, amit a Grillben csinált velem, de attól még rosszul esett.

- Tudnom kell, hogy te árultál-e el Elijah-nak! – szegeztem neki a kérdést, de ő csak értetlenül meredt rám.

- Ki az az Elijah? – kérdezte hunyorogva.

- Jaj, könyörgök, csak ne játszd meg magad – úgy döntöttem, ha ő így bánik velem, akkor én sem kímélem őt.

- Komolyan nem tudom ki az az Elijah, és különben is, miért árultalak volna el valakinek, akit nem is ismerek vagy egyáltalán bárkinek? – bár válasza teljesen őszintének tűnt, nem lehettem benne teljesen biztos, hogy nem hazudik nekem.

- Például azért, amiért engem is kerülsz – vetettem oda neki, mire nem válaszolt. – Sejtettem.

- Mit? – kérdezte.

- Hogy megint nem lehet veled beszélni – mondtam neki bánatosan.

- Sis…

- Ne kezdd Violet, hogy sajnálod. Nem kérek a sajnálatodból – utasítottam el. – Csak annyit szeretnék, ha elmondanád végre, hogy mi ez az egész. Miért kerülsz engem, mikor elvileg a legjobb barátnőd vagyok? – tettem fel neki azt a kérdést, ami a legjobban nyomta a szívemet. Láttam rajta, hogy mindjárt könnyekben tör ki, és közli velem az igazságot, aztán végül csak lehajtotta fejét, és nem mondott semmit. – Ez mostantól mindig így lesz? – már az én szememet is könnyek lepték el, de nem engedtem nekik utat. Még nem.

- Sajnálom – csak ennyit tudott mondani. Semmi magyarázatot nem adott arra sem, hogy miért ilyen, vagy, hogy meddig fog tartani ez az állapot, vagy, hogy egyáltalán fogunk-e még egymással beszélni a jövőben. Csak állt ott egy sajnálom szócska után, ami számomra teljesen üresnek tűnt. Nem tudtam mit kezdeni a sajnálatával. Lehet egy embert sajnálni, mikor meghalnak a szülei, mikor megsebesül, mikor nem sikerül neki valami, amit nagyon szeretett volna, de nem akkor, amikor pontosan mi okoztuk neki a fájdalmat. Tenni kell valamit ellene, nem csak állni és sajnálni. Pontosan ez volt a gond Violet-tel.

- Tudod, nem gondoltam volna, hogy egyszer idáig is eljutunk. Violet, komolyan, az sem zavarna már, ha azt mondanád, hogy soha többé nem leszünk barátnők, ha cserébe elmondanád, hogy mi váltotta ezt ki belőled – szavaim először elég durván hangozhattak, hogy nem lennék a barátnője, de akkor is igaz volt. Semmi sem rosszabb annál, mikor rossz dolog történik veled, de nem tudod miért. Ismét csak álltam és vártam a válaszra.

- Sajnálom, de akkor sem mondhatok semmit – mondta fojtott hangon. – Egyszerűen nem tehetem.

- Mi az, hogy nem teheted? – háborodtam fel válaszán. – Olyan nincs, hogy nem teheted, legfeljebb olyan, hogy nem akarod. Violet, megfenyegetett valaki vagy mi történt? – kiabáltam kínomban. Elviselhetetlen volt ez az állapot.

- Nem fenyegetett meg senki, egyszerűen csak nem lehetek, nem akarok a barátnőd lenni többé, hát nem érted? – szavai durván arcul csaptak most ismét a Grillben történtek után. Közölte velem, hogy soha többé nem lehetünk barátnők, mikor szinte a testvérem volt. Bár nekem is szemet szúrt a mondatbéli javítása, hogy nem lehet, de nem is akar a barátnőm lenni, nem akartam ezt tovább taglalni. Úgy gondoltam, eleget hallottam mára belőle, így vérig sértettem, mindenféle köszönés nélkül csak kirobogtam a szobájából, le a földszintre.

- Minden rendben Sisi? – kérdezte a mamája, amikor meglátta könnyes szemeimet. Most biztosan ő is sajnált.

- Az lesz, remélhetőleg – válaszoltam neki hidegen, majd tőle is elköszöntem és hazamentem. Nem sírtam, mikor kiléptem az utcára, akkor sem mikor hazafelé sétáltam, még akkor sem, amikor elértem a bejáratot. Nem volt kedvem azzal tölteni a napomat, hogy belefeledkezem a bánatba, hogy a legjobb barátnőm valószínűleg utál Bár úgy érzetem lélekben egyedül maradtam, próbáltam más, szebb gondolatokkal elhessegetni a rosszakat. Beléptem a lakásba. Nagy meglepetésemre Jeremy-vel találtam szembe magam.

- Megérkezett a kis csavargó – üdvözölt vidáman. – Régen láttalak húgocskám.

- Ezt pont te mondod, aki alig van itthon – viccelődtem vele. – Na és, ma este is lelépsz itthonról, vagy itt fogod tölteni az estét?

- Ezúttal itthon leszek, de nem egyedül – válaszolt sejtelmesen, mire én méregetni kezdtem.

- Igazán?

- Bonnie átjön hozzánk. – Na, erre nem igazán számítottam pont Jeremy-től. Ha ezt Elena mondta volna, még csak meg sem lepődöm, hiszem a legjobb barátnője, de hogy Jeremy-nek mi köze van hozzá.

- Bonnie – tátottam el a szám viccből.

- Nem kell akkora nagy ügyet csinálni belőle – mentegetőzött azonnal. – Csak dumálgatunk, meg segít a töriben. De csak ennyi – hát persze. Én meg vagyok a palimadár, akit csak így át lehet verni.

- Értem én, értem én, viszont – jutott eszembe egy apróság – valószínűleg én is itthon töltöm az estét. Remélem, nem fogok zavarni – vigyorogtam rá.

- Ugyan miért zavarnál? – rázta meg zavartan a fejét Jeremy. – Egyébként, merre jártál? Csak ha nem vagyok túl tolakodó a kérdéseimmel – tette fel mentegetőzésképpen a kezét maga elé.

- Violet-nél, ha már így kérdezed, és nyugodtan megmondhatod Elena-nak, hogy nagyon szeretem – sejtettem, hogy Elena úgy is be fog számolni Jeremy-nek a reggeli vitánkról, de nem haragudtam rá. Azt mondják az okosok, hogy arra az emberre, akit szeretünk, három napnál tovább nem tudunk haragudni. Remélem tényleg így van és Violet három nap múlva megjelenik az ajtómban a bocsánatomért esedezve. Na jó, ez azért kicsit nagyképűen hangzott. Szóval az is elég, ha csak felhív, és elmondja, hogy mégsem akar a barátságom nélkül élni.

- És, minden rendben Violet-nél? Csak mert tegnap is egyedül ücsörgött a Grillben.

- Nem, igazából semmi sincs rendben Violet-tel, de remélhetőleg hamar megoldódik – mosolyogtam biztatásképpen Jeremy-re, hogy rendben leszek, nem kell aggódnia. Jeremy-ben nagyon szerettem, hogy nem apáskodott felettem, nem próbálta mindenáron megoldani a problémáimat, hagyta, hogy csak akkor mondjam el és kérjek segítséget, ha úgy érzem, hogy szükségem van rá. A legjobb báty volt a világon. Rövid beszélgetésünk után aztán bementem a konyhába Jenna-hoz, aki mint láttam, már várt rám.

- Szóval téged is látni errefelé – mondta nekem, miközben karba tette a kezét.

- Ne haragudj, Jenna, hogy ott hagytalak, de eszembe jutott valami Violet-tel kapcsolatban, és belepusztultam volna, ha nem azonnal kérdezem meg tőle – mentegetőztem, szándékosan kerülve a sajnálom szót, mire ő megenyhült és rám mosolygott.

- Remélem, legalább neked szerencsés délelőttöd volt, ugyanis én teljesen megalázkodtam – panaszolta kisgyerekes hangon, amitől nevetnem kellett.

- Mi történt? – kérdeztem, amikor már meg tudtam szólalni.

- Úgy tűnik az éjjelimanók meglátogattak az este és minden fontosabb irományt kidobáltak a táskámból, így totálisan leégettem magam Elijah előtt – biggyesztette le az ajkát, miután végzett.

- Az egyik ilyen éjjelimanót nem úgy hívják véletlenül, hogy John bácsi? – próbáltam viccesre fogni a beszélgetést, mire Jenna is elnevette magát. Ám az említett éppen ekkor lépte át a konyha küszöbét, majd megköszörülte a torkát, hogy jelezze a jelenlétét.

- Szerintem is roppant vicces – ő már nem derült annyira jót a viccemen, bár Jenna még mindig alig bírta abbahagyni a nevetést.

- Apropó Sisi, ma nem vacsorázom itthon. Damon meghívott minket (Alaric-ot) és Elijah-t egy vacsorapartira, szóval nem tudtam, hogy szívesebben ennél a Grillben, vagy rendelnél valamit, vagy Jeremy-ék nem tudom, mit kajálnak… - Elcsodálkoztam Damon vacsorapartiján. Nem tűnik egy buli szervező szakembernek, gyanítom, hátsó szándéka is lehet.

- Vagy, ha nem zavarnék, elmehetnék veletek a partira – hívattam meg magam vacsorára.

- Nem hiszem, hogy Damon-nek bármi ellenvetése lenne, szóval, ha gondolod csak nyugodtan – beszéltük le az esti programunkat, miközben John bácsi csak állt egy pohár vízzel a kezében és figyelte a párbeszédünket.

- Szuper! – lelkendeztem. – Addig is én fenn leszek a szobámban. Majd szólj, kérlek egy órával azelőtt, hogy elindulnánk – Jenna bólintott, én pedig a lépcső felé indultam. Jeremy jött szembe egy doboz gyertyát cipelve a nappali felé.

- Ó, Sis, csak annyi, hogy Bonnie-val mi lent leszünk a nappaliban az este folyamán, szóval… - kezdte Jeremy, de én félbeszakítottam.

- Lényegtelen Jeremy, – mosolyogtam rá – Jenna-val tartok a vacsorapartira. Szóval felőlem ott lesztek, ahol akartok, kivéve persze az én szobámat – kacsintottam rá.

- Hát persze – kacsintott ő is rám és tovább cipelte a gyertyákat a nappali felé. Nagyon mertem remélni, hogy John bácsi nem fog belerondítani a töri tanulásnak álcázott randijukba. Én lassan felbattyogtam a szobámba és próbáltam kitalálni, hogy mivel üssem el az időt a vacsoráig. Aztán rájöttem, hogy a múltkor Bonnie egyik könyve itt maradt nálunk, amiből már korábban is olvasgattam, így előszedtem a könyvespolcról és folyattam a tanulmányozást az Érzőkről.

# # #

Jenna 5 után szólt be a szobámba körülbelül negyed órával. Gyorsan ledobtam a könyvet az ágyamra, a másik oldaláról pedig felkaptam az előre odakészített ruhámat. Még anyukámtól kaptam 1,5 éve novemberben a születésnapomra, azóta ez lesz a második alkalom, hogy viselni fogom. Jenna azt mondta, hogy nem kell kiöltöznöm, de úgy gondoltam jól állna ez a mai estéhez. Miután magamra öltöttem kedvenc ruhadarabomat, felraktam hozzá egy leheletnyi világos sminket és késznek nyilvánítottam magam. Jenna-val pontban háromnegyed 6-kor indultunk el otthonról jó szórakozást kívánva Jeremy-nek, aki még akkor is hajtogatta, hogy csak történelem megbeszélést tartanak. Hamar Damon-ékhez értünk, majd miután bekopogtunk, Alaric nyitott ajtót. Kedvesen üdvözölt minket, és beinvitált a házba, ahova már Andie is megérkezett és már csak Elijah hiányzott a társaságból. Andie, Damon állítólagos barátnője volt, akit még Jenna mutatott be neki. Andie egyébként Mystic Falls-ban dolgozik, mint híradós. Damon először szimplán csak lepattintotta, később azonban kialakult köztük valami, ha egyáltalán Damon-nél kialakulhat érző, emberi kapcsolat valaki felé.

Éppen 6 óra volt, de valahogy úgy éreztem, díszvendégünk még várat egy kicsit magára. Ahogy mondani szokták: stílusosan késik. Míg Jenna-val és Andie-vel megterítettük az asztalt, Alaric és Damon egy másik szobába mentek át beszélgetni. Biztosan a szokásos vámpírügyeket tárgyalták meg, amit mi nem tudhatunk. Bár, hogy őszinte legyek, abban nem voltam biztos, hogy Andie sem tud semmiről. Damon-nek megvolt a maga fegyvere, egyszerűen csak megigézte Andie-t, ha akarta, szóval az is lehet, hogy Andie tudat alatt mindenről tudott.

6 óra után 7 perccel ismét kopogtattak az ajtón, így most Jenna sietett, hogy beengedhesse, remélhetőleg most már Elijah-t. Mindenki nagy meglepetésére azonban az ajtóban John bácsi álldogált egy üveg pezsgővel a kezében. Nem igazán számítottam rá már a mai nap folyamán, de úgy látszik ismét egy kedves kis estét fog tönkretenni a jelenlétével.

- Én sem maradhatok ki az efféle szórakozásból – magyarázta jelenlétét, ami egy csöppet sem érdekelt senkit sem.

Hála istennek Elijah-ra sem kellett már sokat várni, nem sokkal John után ő is betoppant a Salvatore házba és ismét boldogan üdvözölte Jenna-t Alaric bosszúságára.

A vacsora nagyon jól esett, igazi különlegességek kerültek az asztalra. A téma már annyira nem kötött le, illetve sok mindent hallottam már róla, így kezdett akkora gubanc lenni a fejemben ezektől a tényektől, hogy lassan bele is fájdult. És mi is lett volna ez a téma, ha nem az alapítócsaládok, a Salem-i boszorkányok és maga az alapítás története. Elijah elmesélte a valódi történetét az alapításnak, amit Andie nem igazán hitt el, ugyanis szerinte nem léteztek boszorkányok. Bár Jenna is kételkedett kicsit a tények igazságában. De hát Elijah ősi vámpír, szóval én úgy gondoltam nem állíthat hamis dolgokat, ha egyszer ő is megélte ezeket.

- Korábban említettem Jenna-nak a Salem-i migráció telepeseinek történetét az 1690-es boszorkányüldözésről – kezdte Elijah. - Az elkövetkező száz évben ők hozták létre ezt a közösséget, hogy biztonságban élhessenek az üldözésektől távol.

- Mivel boszorkányok voltak – kotyogott közbe Jenna. Persze amit mondott, még maga sem hitte el.

- De nincs kézzel fogható bizonyíték arra, hogy éltek Salem-ben boszorkányok – értett egyet Jenna-val Andie.

- Andie újságíró. Jó a tényekben – a társalgásból Damon sem maradhatott ki. Egy cinikus megjegyzéssel konstatálta a többiek előtt azt, hogy Andie igazat szólt. Nevetséges játékot űzött. Most kivel akarja elhitetni, hogy nem hisz a boszorkányok létezésében? Az asztalnál egyedül Jenna nem tudott semmiről, illetve elméletben én sem, de nekünk ugyan nem kell megjátszania magát.

- És te, Sisi? – szólt hozzám Elijah félig mosolyogva, mire felé kaptam a fejem. – Te hiszel a boszorkányok létezésében? – miért is ne lehetne kihagyni egy megjegyzést vagy egy olyan kérdést a beszélgetésből, amivel engem lehetne kényelmetlen helyzetbe hozni. Nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam volna Elijah kérdésére.

- Mindenki tudja rólam, hogy szkeptikus vagyok az ilyen témák irányában, így nem, nem hiszek a boszorkányok létezésében – adtam diplomatikus választ. Miközben Elijah-hoz beszéltem, körbenéztem az asztalnál és figyeltem a rám irányuló arcokat. Damon hála istennek nem vette észre a rejtett célzásokat Elijah felől.

- És a vámpírokkal hogy állsz – úgy éreztem Elijah szándékosan feszegeti a határokat. Azt hittem bízhatok benne, de kezdett erre rácáfolni a kérdéseivel.

- Ha léteznek is, nem hiszem, hogy hasonlítanak az Alkonyat filmben lévőkhöz, bár biztosan nagyon szexi lehet, amikor egy vámpírnak csillog a teste a napfényben – próbáltam kreatív választ adni, mire az asztalnál mindenki nevetni kezdett, csak Elijah nem. Ő mélyen a szemembe nézett, mintha olvasni próbált volna a gondolataim között. Különös érzés kerített hatalmába, míg őt figyeltem. Nem tudtam megmondani, hogy micsoda, de nagyon kivételes volt. Ám mielőtt teljes hitnózisba estem volna, Andie megszólalt.

- Elijah, nem folytatnád a történetet? – aki pedig készségesen eleget tett a kérésnek.

- A tudomány szerint volt egy anti-boszorkány hisztéria hullám – folytatta Elijah az alapítás történetét. - Ez a szomszédos településen jelent meg, a boszorkányok ugyanott voltak leláncolva, ahol elégették őket. Egyesek szerint a sikolyok mérföldekre elhallatszódtak. Felemésztette őket a tűz.

- Ez kezd egy kicsit szellemtörténetté válni – mondta John bácsi a végén, aki az egész este alatt szokatlanul csöndes volt és nem okozott semmiféle galibát. Remélem nem készült semmi rosszra.

- Miért akarod megkeresni a régi mészárlás helyét? – tette fel neki Damon a kérdését.

- Egészséges történész kíváncsiságból, természetesen – tett pontot a végére Elijah.

Tényleg érdekesnek tűnt ez az egész história. A két hölgy is, Jenna és Andie látványosan odavoltak Elijah történeteiért, meg talán ő magáért is. Végül is, régi stílusú, jóvágású fiatalember volt, akinek ráadásul még a társalgási stílusa is épp oly megnyerő volt, mint férfiasan rekedt vonzó hangja. Nekem is szimpatikus lett volna, ha nem tudom, valójában mi ő.

A vacsora végeztével Damon italozásra invitálta a társaság férfi tagjait, míg mi természetesen rendet raktunk a hatalmas étkezőasztalon. Mintha legalábbis egy korábbi században élnénk, ahol a nőnek volt a feladata az otthoni takarítás, míg a férfiak italozgattak a másik szobában. Én rossz szokásomhoz híven, nem bírtam megállni, hogy nem hallgatózzak egy csöppet, így a dolgozószoba ajtajához osontam, és hozzá tapasztottam a fülem. Ha jól hallottam Elijah és Damon folytatott benn titkos megbeszélést.

- Hadd találjam ki. A holdkő, a hasonmás, az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény mellett meg kell találnod a mészárlás helyét, azaz a boszorkánytemetőt – hallottam meg Damon hangját, viszont fogalmam sem volt miről beszél.

- Mivel úgy érzem, közelebb kerültünk egymáshoz, Damon, elárulom, hogy igen – ez biztosan Elijah volt. Felismerni a beszédstílusát. - Tudod, hol van?

- Talán. Miért olyan fontos ez?

- Ennyire azért nem kerültünk közel – utasította el Elijah, pedig én is égtem a kíváncsiságtól, hogy mit takarhat ez a beszélgetés. Még soha nem hallottam erről a témáról, de annyit tudtam, hogy Elena, Stefan és Damon régi ismerősének, Katherine-nek a hasonmása, bár még sohasem találkoztam vele. De nem is hallgathattam tovább a beszélgetésüket, ugyanis lépteket hallottam meg közeledni, így elsiettem Jenna-ék után a konyhába

- A desszertet elfelejtettük – magyarázta Jenna, mikor a konyhába értem. Andie elment értesíteni a többieket, míg én és Jenna a desszertet próbáltunk tálalható állapotba rendezni.

- Hogy tetszik az este? – kérdezte, miközben ketten ügyeskedtünk a konyhában.

- Úgy érzem egész jól sikerül – válaszoltam teljesen őszintén.

- És mi a véleményed Elijah-ról? – Na, ez egy kritikus pont volt, de igyekeztem türtőztetni magam.

- Igazán kedves embernek tűnik, de azt hiszem kár rá időt pazarolni. – Jenna csak a szemét meresztgette rám, erre a kijelentésemre, így gyorsan meg is magyaráztam neki. – Csak mert, mint hallottam, nem marad sokáig itt. – Jenna csak bólintott. A desszert, bár elég nehezen, de elkészült, azonban ezzel már nem mentünk sehova. Andie időközben visszatért a konyhába és közölte, hogy Elijah-nak halaszthatatlan dolga akadt, így nem tudta megvárni a desszertet. Kissé furcsállottam, hogy valakinek ilyenkor legyen halaszthatatlan dolga, de ki vagyok én, hogy felette ítélkezzek?

A vacsora után Alaric vitt haza minket. John bácsi már korábban lelépett, még Elijah eltűnése után, de hogy őszinte legyek, szerintem senkinek sem hiányzott.

- Én azt hiszem, felmegyek és lefekszem – közöltem Jenna-val, mikor beléptünk a házba. Alaric is bejött hozzánk, gondoltam, van még egy kis megbeszélnivalójuk arról, amit John szépen elintézett nekik. Jenna bólintott én pedig felbotorkáltam a szobámba. Jeremy már biztosan aludt, reméltem, hogy jól sikeredett az estéjük Bonnie-val. Elena állítólag ma jött haza Stefan-nal, de még nem volt itthon. Gondolom talán beugorhatott még Stefan-ékhoz, de nem hinném, hogy még mindig utón lennének, ahhoz már kicsit késő van. Nagyon szerettem volna tudni, hogy Elijah-nak mi dolga akadt hirtelen, ami miatt ott kellett hagynia azt a fenséges vacsorapartit. Szerettem volna tudni, hogy hogyan jött rá a képességemre. Szerettem volna tudni, mi volt az a beszélgetés benn közte és Damon között a dolgozószobában, amihez Elena-nak is köze volt. Szerettem volna azt is tudni, mi van mostanában Violet-tel. Szerettem volna tudni, hogy egyáltalán mi folyik a városban, mire készülnek ennyire, vagy, hogy ki is egyáltalán az a Klaus. Annyi megválaszolatlan kérdés, amit nem tehetek csak úgy fel senkinek válasz reményében, vagy feltettem már, de nem kaptam rá választ. De kár volt ezt már ma este erőltetnem, holnap is van nap, hogy újabb kérdéseket oldjak meg. Hiszen minden nap egy új lehetőség.