1. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a legelső fejezetet. Először is szeretném megköszönni a prológushoz kapott pipákat és a feliratkozókat is. Ezek a visszajelzések nagyon jól esnek, és bátorítanak a következő részek megírásában. Remélem ez a fejezet sokak tetszését elnyeri. De nem is húznám tovább a szót...

Jó olvasást!

1. Fejezet

(Van egy-két fegyverem és ki fogom használni)

- Könyörgök Sisi! Ne bámuld már ennyire feltűnően! – mordult rám Violet, kizökkentve ezzel elmélázásomból. Én is csak ekkor vettem észre, mennyire elvarázsolt az elém tárulkozó látvány. Nathaniel Frewen.

A suli focikapitányának utódja, tanulásból és magatartásból kitűnő, a csajok álma, egyszóval a suli sztárja. De még mielőtt valaki azt hinné, hogy egy tipikus tini regénybe csöppent volna, ahol a kis egyszerű lányka beleszeret az iskolája legmenőbb pasijába, és hosszú, szenvedésekkel teli idő után végül összejönnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak, akkor el kell, hogy szomorítsam. Nate nem álmaim pasija és nem is azért nézegetem, mert oda vagyok érte, mint a körülötte zsongó lányok. Nate a volt pasim, akivel még én szakítottam egy pár hónapja. Akkor úgy fogalmaztam, hogy „Már nem érzem azt a szenvedélyt, mint régen. Kicsit ellaposodott a kapcsolatunk.”, na meg ehhez hasonlókat. Persze ezt ő nem akarta először elhinni, és kereste a valódi okokat, amiket aztán nem talált. Pedig voltak. De ezeket nem tudtam megmagyarázni neki, és igazából emiatt is szakítottam vele. Nem akartam hazudozni neki, mert úgy hiszem egy normális kapcsolat alapja a bizalom, és az őszinteség és mivel ezt nálunk nem lehetett kivitelezni, jobbnak láttam minél előbb pontot tenni az ügy végére.

- Nem bámulom! Csak elgondolkodtam egy kicsit – tagadtam a tagadhatatlant. Valójában nagyon is hiányzott. De sajnos nem azért, amiért azelőtt. Nem arra vágytam, hogy átöleljen, hogy megcsókoljon, mint akkor minden nap. Egyszerűen csak szükségem lett volna normális emberek társaságára, akik nem foglalkoznak és nem is tudnak arról, hogy mi folyik itt Mystic Falls-ban. Mert voltak még ilyen emberek, nem is kevesen. Én sajnos a másik csoporthoz tartoztam, akik szinte mindenről tudtak, én mindenbe belefolytak. Na már nem szándékosan folytam én bele az efféle ügyekbe, de hát… A nővérem pasija egy vámpír. Az ő bátyja is egy vámpír, és a nővérem egyik legjobb barátnője is az. A másik barátnője egy boszorkány, ezenkívül élnek még vérfarkasok is ebben a városban, és ha ez mind nem lenne még elég, a nővérem egy Petrova-hasonmás, akire így nem is kevesen vadásznak, mert állítólag ő a kulcs valamiféle átok megtöréséhez.

- Elgondolkodtál? – nézett rám barátnőm felvont szemöldökkel.

- Igen, elgondolkodtam. És rájöttem, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha nem kötekednél velem folyton – álltam fel a suli egyik padjáról, miközben Violet csak megforgatta a szemét.

- És? Mi a program mára? – vetett fel egy fokkal vidámabb témát, bár a válasz kevésbé hangzott kecsegtetően.

- Egy halom tanulással vagyok elmaradva… Szóval azt hiszem, kimegyek a szüleim sírjához, aztán neki állok mindent pótolni.

- Jaj ne már! – nyafogott barátnőm. – Komolyan, ennél keserűbb programot ki se találhattál volna. Még jó, hogy itt vagyok neked én! – vette elő ördögi mosolyát, amiből könnyedén lehetett arra következtetni, hogy ő már megtalálta a megfelelőbb programot a mai napra.

- Na jó! – adtam meg magam. – Te mire gondoltál?

- Mi lenne, ha haza ugranánk, aztán 4 körül találkoznánk a Grillben? Eszünk valamit, billiárdozunk, meg locsogunk egy kicsit.

- Micsoda újdonság! Végül is, nem ezt csináljuk minden második nap.

- Hát, nem is!

- Jól van, akkor 4-kor a Grillben – egyeztem bele nehezen.

- Aztán el ne késs! – kötötte a lelkemre, majd intett és ő is elindult hazafelé.

# # #

- Hahó! – köszöntem hangosan, mikor beléptem a lakásba.

- A nappaliban! – hallottam meg a bátyám, Jeremy hangját. Ahogy észrevettem Jenna nénikénk nem volt itthon, különben már biztos köszönt volna. A hang irányába indultam, a szobába érve pedig megpillantottam testvéreimet a kanapén ücsörögve. Rögtön leesett, hogy valami nagyon fontos témáról beszélgethettek, valami természetfeletti dologról. Persze mihelyt én megérkeztem a susmorgás azonnal abba maradt, nehogy megsejtsek valamit. Mert igen, Elena "jó" nővérhez híven el akart előlem titkolni mindent ami ezzel kapcsolatos. Azt gondolta, hogy megóv, ha én nem tudok semmiről, és persze Jenna-ról is hasonlóan vélekedett, na meg Jeremy-ről is, csak ő időközben mindenre rájött. Csakúgy, mint én, de erről nem szóltam Elena-nak. Tudom mit tett Jeremy-vel amikor Vicky vámpírrá válása után meghalt, hogy kitöröltette az emlékeit Damon segítségével, hogy ne szenvedjen. Damon, Elena pasijának, Stefan-nak a bátyja, aki a világ leidegesítőbb emberének a szerepét tölti be. Mondjuk véleményem szerint, Jeremy attól sokkal jobban szenved, hogy nem emlékezhet Vicky-re, de Elena valahogy elfelejtette megkérdezni Jeremy-től, hogy ő hogy látja jobbnak. Nem akartam, hogy velem is ezt tegye. Inkább meghúztam magam és úgy tettem, mint aki az ég világon semmiről nem tud.

- Hát ti? – kérdeztem tőlük.

- Mi csak… beszélgetünk… erről-arról – makogta Elena. Hát igen, a színjáték sosem volt az ő asztala. – Na és, milyen volt a suli? – kérdezte, gondolom, hogy terelhesse a témát. Elena-val mindig jól kijöttünk, rengeteget tudtunk beszélgetni, hasonló korúak vagyunk, csak 2 évvel idősebb, nem volt nehéz közös témát találnunk. De ez mostanra valahogy megváltozott és azt a sok izgalmas beszélgetést felváltották ezek a sablontémák, mint az iskola kérdése meg hasonlók. Részben megértettem, gondolom neki sem volt könnyű kezelni a jelenleg fennálló helyzetet, biztos ő is vágyott rá, hogy normális életet élhessen. De az állandó félelme attól, hogy valamit elkotyog, amit nem akarna hogy tudjak, teljesen megbénította a köztünk lévő kommunikációt.

- Csak a szokásos – válaszoltam közömbösen. – Viszont nemsokára lelépek itthonról, a Grillben találkozok Violet-tel.

- Várj! Ma akarsz találkozni vele? – váltott hirtelen kétségbeesett hangnemre.

- Talán valami gond van vele? – értetlenkedtem. Elena csak kis habozás után válaszolt.

- Semmi. De ne maradj túl sokáig, kérlek! Még sötétedés előtt érj haza! – igen, tudom, ma telihold van, a vérfarkasok átváltozásának ideje, bár ezt elfelejtette hozzátenni a mondanivalójához.

- Igenis anyuci! – válaszoltam cinikusan. Sokszor már tényleg azt éreztem, hogy anyáskodik felettem. Nekem is nagyon hiányoztak a szüleink, bármit megtettem volna azért, hogy viszont láthassam őket, de nem volt szükségem pótlásra. Nem akartam azt, hogy Elena a helyükbe lépjen, hanem hogy mellém álljon, és jó barátnőm legyen ezekben az időkben. – De ha gondolod el is jöhetsz értem - tettem hozzá viccelődve. Igazából nem akartam, hogy kísérgessen, meg amúgy is szeretek egyedül sétálgatni és gondolkodni az élet nagy dolgain.

- Öhm… hát ha gondolod… talán Jeremy be tudja vállalni – válaszolt idegesen.

- Ugyan már! Nem komolyan mondtam. De ha már itt tartunk, miért Jeremy?

- Nem fogsz te így elkésni? Lassan készülődnöd kellene, ha időben ott akarsz lenni! – terelte a témát Jeremy. Ez jellemző. Csak hátat fordítottam nekik és a szobámba indultam. Ledobtam a cuccaimat, hátravetődtem az ágyamon és csak a plafont bámultam. Régen ilyenkor, amikor még anyuék éltek, minden másként történt volna. A Grillt mindenki szereti és gyakran megfordul ott, én is így voltam vele, de nem olyan gyakran mint most. Régen, mikor hazaestem suli után, anyu várt, mindig nagy mosollyal fogadott, érdeklődött, hogy mi újság velem, aztán egy finom ebéd után a szobámba invitált, hogy most már ideje tanulni. Mint egy átlagos anyuka. Csak ezek után mentem a Grillbe, nem úgy mint most. Talán figyelem elterelésként, talán otthonról való menekülésként, vagy más miatt, de szerettem ott lenni, a barátaim körében. Egy sor gondolkodás után, erőt vettem magamon és felkeltem az ágyamról. A tükör elé sétáltam, gyorsan igazítottam magamon aztán egy kistáskáért és a pénztárcámért nyúlva elindultam lefelé.

- Elmentem, majd jövök! – kiabáltam a nappali irányába.

- Vigyázz magadra! – hallottam Elena hangját, majd behúztam az ajtót magam mögött.

A Grill nem volt olyan messze tőlünk, 7 perc séta, talán annyi se. Hamar odaértem, Violet pedig már ott várt, de nem egyedül.

- Sziasztok! – köszöntem nekik, mire ők is üdvözöltek.

- Ó Sis, remélem nem bánod ha Nate is csatlakozik hozzánk. Csak összefutottunk, én pedig bátorkodtam meghívni. – Annyira átlátszó volt az egész. Tudtam Violet szándékairól, és nagyon nem tetszett, amit csinál.

- De csak ha tényleg nem zavarok! – mosolygott felém Nate. Szó sincs arról, hogy zavarna. Sőt, nagyon örülök a társaságának, de Violet teljesen félreértelmezi a helyzetet. Eszem ágában sincs újra összejönni vele, és ha barátnőm tele beszéli a fejét ilyenekkel, azzal engem hoz kellemetlen helyzetbe, amikor közlöm vele az igazságot.

- Dehogy! Örülök, hogy te is itt vagy! Régen szórakoztunk már együtt.

- Nagyszerű! – lelkesült fel Violet. - Akkor először is, igyunk valamit, mert én kiszáradok.

- Majd én hozom az italokat – udvariaskodott Nate. – Egy juice mindenkinek? – kérdezte, mire mi bólintottunk.

- Mire jó ez Violet? – szegeztem neki a kérdést, amikor Nate elment az italokért.

- Te meg miről beszélsz? – értetlenkedett.

- Jaj, könyörgök, csak ezt ne! Hagyjuk ezeket az ártatlankodó pillantásokat, és térjünk a lényegre! Miért rángattad ide Nate-et? – komolyan azt hittem, hogy leszedem a fejét, ha továbbra is ezt játssza.

- Figyelj! Nem hazudok. Nate tényleg itt volt, amikor jöttem. Egyedül ücsörgött, leültem hozzá beszélgetni, aztán meghívtam, hogy tartson velünk. Ez olyan nagy bűn?

- És ennek semmi köze ahhoz, ami még a suliban történt?

- Nem fogom tagadni a nyilvánvalót. Csak azt mondom, hogy nem az az egyetlen, amiért meghívtam. – Tudtam, hogy van hátsó szándéka, már túl régóta ismertem, hogy ne vegyem észre. Csak megforgattam a szemem, majd Nate-et kerestem a tekintetemmel. Amikor a pult irányába pillantottam Damon-t láttam meg egy ismeretlen nő társaságában. Nem mintha meglepődtem volna rajta, tudtam, hogy Damon mindig is imádta a nőket, de ahogy a szeme oda-vissza járkált az ismeretlen hölgy és Alaric között, arra engedett következtetni, hogy nem szimplán csak megtetszett neki. Alaric Jenna-nak a pasija, egyébként történelem tanár a helyi középiskolában, és persze másodállásban vámpírvadász, na meg Damon jó cimborája az ivásban és egyéb ostoba akciókban. Mert miért is ne lehetne valaki teljesen normális ebben a városban. Egyébként nagyon bírom Ric-et, ahhoz képest, hogy ő is benne van ezekben a természetfeletti dolgokban, egész jó arc. Örülök, hogy Jenna ilyen pasit talált magának. Mi hárman, Elena, Jeremy és én is jól kijövünk vele. 

- Ha Nate visszaérne a juice-okkal, mondd meg neki, hogy mindjárt jövök! – szóltam oda Violet-nek.

- Miért hova mész? – nézett rám értetlen arccal.

- Egy perc és jövök – hagytam figyelmen kívül kíváncsiskodását és Alaric-hoz sétáltam. – Leülhetek? – úgy láttam, meglepte, hogy itt lát, nem számított rám, talán meg is zavartam a szemkontaktust, így a kommunikációt közte és Damon között.

- Persze! Csak nyugodtan – válaszolt kedvesen.

- Hát te csak így egyedül?

- Ja, nem, illetve most igen. Damon-nel beültünk egyet iszogatni, de mint te is láthatod, szemet vetett valakire. – Hazugság hazugság hátán.

- Értem.

- Na és te?

- Én csak a barátaimmal vagyok. Beültünk egyet beszélgetni, szórakozni – mosolyogtam és bólogattam. – Azt hiszem vissza is megyek hozzájuk, csak tudni akartam, hogy minden oké-e itt.

- Persze, jól van, menj csak! – intett utánam, én pedig visszasétáltam az asztalunkhoz, ahova Nate már megérkezett a juice-okkal.

- És megérkezett a mi elveszett bárányunk is – vigyorgott rám Violet. – Minden rendben?

- Öhm… persze, csak váltottam néhány szót Ric-kel – közöltem általános hangsúllyal, de szememmel üzentem Violet-nek, hogy rossz érzésem van. Violet hasonló helyzetben van, mint én. Mármint olyan szempontból, hogy ő is tud mindenről, csak ezt senki nem tudja. Mindent el szoktam neki mesélni, nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Hálás vagyok azért, hogy van egy ilyen nagyszerű barátom, aki meghallgat, tanácsot ad, és még csak semmi köze sincs a természetfelettihez.

- Rendben. És? Kinek van kedve biliárdozni? – kérdezte meg végül, mire mindketten elmosolyodtunk.

- Menjünk! – mondta végül Nate.

# # #

- Szóval csajok, köszönöm a meghívást, nagyon jó éreztem magam. De lassan indulok, 7 óra van és egy barátomnak megígértem, hogy összefutunk az este – mondta Nate, amikor leraktuk a dákókat.

- Mi köszönjük, hogy boldogítottál minket! – vigyorgott rá szokás szerint Violet.

- Akkor, további jó szórakozást! – intett felénk.

- Vigyázz magadra! – kiáltottam utána, ő pedig rám mosolygott még mielőtt elhagyta a helyet.

- Szóval? Mi a helyzet Ric-kel? Mi keresnek itt? – húzott magával barátnőm egy távolabbi asztalhoz. Bár Damon vámpír, nem hiszem hogy most a mi csevegésünkre koncentrálna.

- Nem tudom pontosan, de biztos, hogy belemásztak valamibe, megint.

- Várj! Milyen nap van ma?

- Csütörtök. – Nem egészen értettem, hogy miért ilyen fontos ez.

- Nem, mármint ma van telihold, nem? – most már sejtettem, mire céloz barátnőm. Sosem láttam még vérfarkast, de elvileg ilyenkor váltanak alakot. Mostanában nagyon fontos lett ez a téma nálunk, sokat beszélgettek róla, meg valami amulettről, amit egyszer kétszer Bonnie-nál is láttam. Lehet, hogy ennek a nőnek is köze van hozzá.

- Azt hiszed, hogy talán… ő is… vérfarkas? – tettem fel végül a kérdést.

- Ezt nem mondtam, de lehet, hogy ő is benne van ebben a dologban.

- Hát nem hinném, hogy ő is az lenne. Végül is miért jött volna pont akkor ide, amikor nemsokára átváltozik? Viszont akkor fogalmam sincs, miért ennyire fontos Damon-nek – gondolkodtam hangosan.

- Nem tudom, de talán jobb lenne, ha ebbe mi nem folynánk nagyon bele! Még az is megeshet, hogy valóban vérfarkas, és ha ez tényleg így van, ma már nem szeretnék vele találkozni.

- Egyet értek veled. Lehet, jobb lenne elindulni haza, és még azelőtt hazaérni, mielőtt feljön a hold. – Violet bólintott, úgy hogy szedelőzködni kezdtünk, hogy minél hamarabb itt hagyhassuk ezt a helyet. Utoljára még oda pillantottam Damon felé, de még mindig a rejtélyes nővel traccspartizott. Az ő érdekében is reméltem, hogy nem követ el hibát pont a mai nap.

Violet kicsit messzebb lakott a Grilltől mint én, de megegyeztünk, hogy mihelyt hazaér, felhív engem, hogy tudjuk egymásról, mindketten épségben hazaértünk-e. Bevallom kissé féltem a hazaúttól, főleg a mai nap, de nem akartam emiatt zaklatni a testvéreimet, meg mondjuk Elena furcsa hárítását sem értettem, amikor inkább Jeremy-t küldte volna maga helyett értem. Bár elég érdekes volt, amikor suli után, hazafelé menet belebotlottam Damonbe, és azzal szórakozott, hogy „Elena nem nagyon tud kimozdulni a mai nap, nehogy öngyilkosságot kövessen el.” Hála istennek azért megúsztam mindenféle támadást és Violet is hívott, amikor megérkezett.

- Ti meg mit csináltok ilyen későn? – kérdeztem az étkezőbe lépve. Az asztalt egy halom doboz fedte el mindenféle régi jegyzettel és kicsi könyvecskékkel.

- Ezek itt édesanyád iratai a Történelmi Társaságról. Elő kellett szednem őket, Mrs. Lockwood-nak szüksége van rájuk.

- Én pedig segítek ebben Jenna-nak – tette hozzá Jeremy.

- Értem. Elena merre van?

- Gondolom, fent lehet, nem olyan régen ő szólt nekem, hogy segíteni kellene Jenna-nak és azóta nem láttam lejönni. – Csak bólintottam és elindultam az emelet felé. Egyenesen Elena szobája felé sétáltam, de mikor benyitottam meglepő dolgot láttam. Egy a húszas évei közepén járó, igazán jól öltözött férfi ült Elena ablakában. Még sohasem láttam, ezért is lepődtem meg ennyire.

- Sajnálom, nem akartam megzavarni semmit. Én csak… - kezdtem volna mentegetőzni, de az ismeretlen a szavamba vágott.

- Semmi gond. Nem zavartál meg semmit, Elena és én csak beszélgettünk – válaszolt.

- Ismerjük mi egymást? – tettem fel ezt az igen udvariatlannak hangzó kérdést, de hát az ember sosem lehet elég óvatos.

- Elena egy barátja vagyok – válaszolt olyan tipikus ősi nyugalommal, mint akit sosem lehet kihozni a sodrából.

- Ne vedd udvariatlanságnak, de ismerem Elena barátait, téged viszont még sosem láttalak.

- Vagy úgy. Ez esetben, a nevem Elijah Mikaelson – mondta és a kezét nyújtotta felém. Annyira tudtam, hogy nem egy ismerős. Elijah-t még sohasem láttam ezelőtt, de hallottam arról mit tett. Tudtam, hogy egy ősi vámpír, és azt is, hogy szüksége van Elena-ra. Most viszont ahelyett, hogy viszonoztam volna kedvességét, illetve a felém nyújtott kezét elfogadtam volna csak ennyit mondtam.

- Kedves Elijah! Ha te tényleg Elena barátja vagy, akkor gondolom azt is tudod, hogy rengeteg barátja van, és mi a testvérei is nagyon szeretjük. Sosem hagynánk, hogy bármi baja essen.

- Egy bátor húg. Elena nagyon szerencsés, hogy ilyen testvére van. De ne aggódj, nincs szándékomban bántani Elena-t – válaszolt Elijah még mindig nyugodtan, miközben visszaejtette maga mellé a kezét.

- Menj csak Sisi! Még beszélnem kell Elijah-val. – Bár féltettem Elena-t, eleget tettem a kérésének, és az ajtó felé indultam. A küszöbön megtorpantam és hátraszóltam még.

- Itt vagyunk lent Elena – mondtam nővéremnek, de inkább szántam Elijah-nak, és szúrós tekintettel rá néztem.

- Rendben – mosolygott rám nővérem, majd becsukta helyettem az ajtót. Én viszont ahelyett, hogy tényleg lementem volna, szorosan az ajtó mellé álltam, és hallgattam az eseményeket.

- A megszállottsága paranoiássá tette Klaust, csak a közvetlen környezetében bízott. – kezdte Elijah. Elmondta, hogy tényleg szüksége van Elena-ra, de nem az átok megtörése miatt. Konkrétan Klaus megöléséhez van szüksége rá. Vele akarja előcsalogatni, és azért cserébe, hogy Elena ebben segítsen neki, megkímél mindenkit, akit a nővérem szeret a boszorkány barátai segítségével. Csak remélni mertem, hogy Elena átlát ezen a szörnyetegen és nem fog bedőlni a meséinek, de sajnos nem így lett.

# # #

Stefan az este folyamán azonnal hozzánk, illetve Elena-hoz sietett. Be kellett hogy lássam, teljesen magamra maradtam a családban. Jenna semmiről sem tud, Elena-ék pedig túlságosan a megszállottjává váltak ennek a dolognak. Úgy döntöttem a saját kezembe veszem az ügyek irányítását. Mivel senki nem is sejtette, hogy tudok a dolgokról, könnyű dolgom lesz, senki nem fog az én közbenjárásomra gyanakodni. És hogy mi is lesz ehhez a fegyverem?

- Sisi? Minden oké?

- Persze, nem akartalak már ilyenkor zavarni, ne haragudj Violet!

- Dehogy haragszom, tudod, hogy bármikor felhívhatsz!

- Akkor viszont most lenne egy nagyon nagy kérésem.

- És pedig?

- Mi lenne, ha holnap suli helyett, eljönnél velem az erdő mellett lévő tisztásra?

- Várj, te most komolyan lógni akarsz a suliból?

- Ami azt illeti igen. Muszáj mutatnom neked valamit.

- És mi ilyen hű de nagy dolog, hogy képes vagy kihagyni miatta sulit, ha szabad meg tudnom?

- Úgy döntöttem nem hagyom többé, hogy a természetfeletti irányítsa ezt a várost és tönkretegye családomat. Van hozzá egy-két fegyverem, és ki fogom használni.