10/1. Fejezet

Megérkeztem a legújabb fejezettel. A 10. Fejezetet ismét két részre szedtem, ugyanis elég hosszú lett ahhoz, hogy nyugodtan legyen belőle 2 fejezet. De jó hír, hogy már a 2. része is készen van, így időben fogom tudni hozni, sőt már a következő 2 fejezetből is vannak részletek, szóval remélem most kicsit fel tudom lendíteni a blogot. A fejezet végén ismét teszek fel kérdéseket, ha tetszett a rész, kérlek jelezzetek! 

Addig is, jó olvasást! Puszi:)

10. Fejezet 1. Rész

(Érző)

Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet. A nap teljes fényességbe borította a szobát. Ez volt a harmadik éjszaka, amit a Salvatore házban töltöttünk, illetve Jeremy a régi boszorkányházban. Sosem gondoltam volna, hogy valamikor is erre vetemedek, de a szükség nagy úr, és nekünk szükségünk volt a segítségre Klaus ellen. Utáltam ezért magamat, hiszen be kellett látnom, hogy egyedül tényleg kevesek vagyunk egy Ősi vámpír ellen. Bár Bonnie tegnap este már megkezdte a tanításomat, akkor is egy nagyon hosszú és nehéz út állt előttem, ráadásul Bonnie nem volt Érző, így ő sem tudhatott mindent a témáról.

Lassan kikászálódtam az ágyból és egyenesen a földszintre sétáltam. Viszonylag korán volt még, 8 óra, de mostanában nem igazán ment a sokáig tartó lustálkodás, hiszen fontos feladatok vártak ránk. A mai nap első állomása például egy kis megbeszélés volt, amit Elena-val beszéltünk meg még tegnap este, mikor megérkeztek Elijah-val. Megígérte mindannyiunknak, hogy elmesél mindent, amit tegnap hallott, meg persze kíváncsi volt az én kalandos napomra is. Mikor a nappaliba sétáltam ő már ott ücsörgött a karosszékben, gőzölgő teával a kezében.

 - Jó reggelt! – köszöntem neki ásítva, mire rám nézett és elmosolyodott.

 - Neked is! Hogy aludtál? – kérdezte kis álmossággal a hangjában. Biztos ő is nagyon belefáradhatott már a folyamatos harcba. Teljesen megértettem.

 - A körülményekhez képest egész jól – válaszoltam őszintén, hiszen ahhoz képest, hogy mekkora súly nehezedett ránk, egész kellemesen telt az éjszakám.

 - Ezt örömmel hallom. – Tudtam, hogy ezt komolyan is gondolja. Annyira jól esett, hogy így törődött velem. Ez most nem az a fajta törődés volt, amikor aggodalmában mindent eltitkolt előlem, hanem az az igazi testvéri szeretet, titkok és hazugságok nélkül. Újra visszatért közénk a boldogság, a fesztelen és vidám beszélgetés élménye. – És, hogy sikerült a tegnapi napod? Mi történt Violet-éknél? Hogy fogadta az anyukája a hírt?

Én pedig belekezdtem a hosszú beszámolómba, és elmeséltem neki az egész tegnapi napomat egészen a Violet-éknél tett látogatásunktól kezdve a szó szerint varázslatos estémig Bonnie-ékkal a régi birtokon.

 - Lehet, csak én vagyok már ennyire paranoiás, de Ms. Malone tényleg nem úgy tűnt, mint aki ledermed a váratlan hírtől – magyaráztam neki, miközben újra átgondoltam, miért is nem érhette őt annyira nagy meglepetésként Violet vámpíros története.

 - Nem lehet, hogy esetleg lesokkolta a hír, és megdermedt a ténytől, hogy vámpírok igenis léteznek? – próbálkozott Elena ésszerű magyarázatot találni a tegnapi esetre.

 - És mi van akkor, ha valójában ő már tudott ezekről? – találgattam.

 - Ugyan honnan tudhatott volna a vámpírok létezéséről? – Elena teljesen abszurdnak találta az ötletet. Számomra mégis teljesen elképzelhetőnek tűnt.

 - Én is tudtam, nem igaz?

 - Ne hasonlítsd magad Ms. Malone-hoz, Sisi! Te egy Érző vagy, ő pedig nem az, te kíváncsi vagy, ő pedig szerintem tökéletesen megvan a kis hétköznapi világában – figyelmeztetett Elena, de én továbbra is fenntartottam magamban annak a lehetőségét, miszerint Ms. Malone nem először hall történeteket a vámpírokról – Gondolj csak Jenna-ra, őt is mennyire lesújtotta! Megszólalni is alig tudott. – Jenna más volt. - Gondoltam magamban. Körülötte nem volt semmi szokatlan, Ms. Malone pedig mostanában többször is gyanús ügyekbe keveredett.

 - Milyen volt a tegnapi képességfejlesztő órád? – kérdezte Elena bizonytalanul. Tudtam, hogy mennyire nem rajong az ötletért, hogy Érzőként nagyobb ismeretekre és erőre tegyek szert. Már nem azért, mert nem akarta, hogy sikerélményem legyen ebben, hanem mert mostanában nem volt túl biztonságos dolog különlegesnek lenni. És ezt tapasztalatból is mondhatta volna, mint Hasonmás.

 - Érdekes, izgalmas, különleges – próbáltam leírni az érzést, de nem volt annyira egyszerű. – A lényeg, hogy nagyon élveztem, bár azért van még mit tanulnom – mosolyogtam zavartan. Ezt azért a nővéremen kívül nem reklámoztam senkinek, hiszen addig legalább a számmal fitogtathattam az erőmet egy esetleges szócsatánál, fenyegetésnél. Nem volt szerencsés tudatni az ellenséggel, hogy még nem vagyok elég alkalmas arra, hogy szembeszálljak például Klaus-szal, főleg úgy, hogy a múltkor még Jules-szal sem bírtam el emberi formájában.

 - Bele fogsz jönni – biztatott Elena és megsimogatta a karomat. – Csak légy türelmes!

Hát igen, a türelem talán az egyik legnehezebb dolog ebben az egészben. Hogy nem lehetünk azonnal túl ezen az egészen, hanem türelmesen ki kell várni a végét, és nem tudhatjuk, hogy nekünk fog-e kedvezni az idő.

 - Tényleg! Hogy sikerült a tegnapi „randitok” Elijah-val? – tértem át egy új témára, hiszen én már eleget meséltem. Most Elena-n volt a sor.

 - Elég… sok mindenről mesélt nekem – kezdte félig elmélázva. Talán újra a tegnapi nap hatása alá került. – Nagyon hosszan magyarázta el a… nem is tudom, minek mondjam… az átok és Klaus történetét. – Elena szinte az egész tegnapi napját Elijah-val töltötte annak reményében, hogy talán majd talál megoldást Klaus tervének megakadályozására. És hát, tulajdonképpen talált, de abba majd csak most fognak minket beavatni. Addig is megpróbálta röviden összefoglalni, hogy mit is tudott meg a tegnapi találkozón. És be kell vallanom, már a legelső információ hallatán leesett az állam.

 - Hogy micsoda? Jól hallottam? Azt mondtad, hogy… hogy Klaus Elijah öccse? – hitetlenkedtem. Ez túl abszurdnak tűnt. Egyrészt, ki sem néztem volna belőlük, főleg azok után, hogy Elijah már a megismerkedésünk alkalmával leszögezte, hogy Klaus-t akarja látni, de holtan. Másrészt, miért várt volna Elijah mostanáig azzal, hogy el tegye láb alól az öccsét? Nem volt neki elég erre 1000 év? Pont most jutott eszébe megtenni ezt? Bár ez már nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, de Elijah újból elismételte eddigi mondókáját, miszerint ők a világ legidősebb vámpírjai, ő tőlük származik minden fiatalabb vámpír. Kezdetben emberek voltak, 7-en testvérek, míg aztán az édesanyjuk át nem változtatta őket vérszomjas fenevadakká. Az Ősi vámpírral egyébként sem a nap, sem a tűz, sem a vérfarkas harapás nem végez, de mivel a természet nem engedheti meg magának a valós halhatatlanságot, az Ősi vámpírok számára is készített valamit, amivel örök álomba lehet őket szenderíteni. Ez a valami pedig az a fehértölgyfa, melynek hamvába mártva a tőrt, le lehet szúrni az Ősieket. De ezt a fát már nagyon régen elégették az Ősiek szülei.

 - Nem értem. Ha Klaus-szal nem végez sem a nap, sem a tűz, sem semmi más, akkor miért olyan fontos neki, hogy megtörje a Nap és a Hold átkát? – Ez az ici-pici részlet még mindig nem állt össze a fejemben. A válasz pedig ismét nagyon lesokkolt.

 - A Nap és a Hold átka nem létezik – mondta Elena teljesen higgadtan.

 - Mit mondtál? Nem létezik? – kezdtem úgy érezni magam, mint aki elvesztette az eszét ebben a szörnyű információ kavalkádban. Először kiderül, hogy Elijah valójában a saját öccsét akarja megölni, amit bár Klaus igazán meg is érdemelne, azért lássuk be, mégis csak testvérek. Most meg azt is megtudtam, hogy a Nap és a Hold átka, ami miatt már egy jó ideje hadban állunk, és ami minden problémánk forrása, igazából csak egy kitaláció. Mert valójában ezt csak Klaus és Elijah találta ki. Ugyanis tulajdonképpen minden lény, az összes vérfarkas és vámpír arra vágyik, hogy megtörhesse ezt az átkot. Minél többen keresik az átok megtöréséhez szükséges Hasonmást, annál könnyebb a nyomára bukkanni. Igazából nagyon praktikus kis terv azt leszámítva, hogy a világ összes természetfeletti „mutánsát” megvezeti két agyafúrt Ősi testvér, illetve, hogy mindenki a nővérem életére pályázik. Így már nem is hangzott olyan tökéletesnek.

 - Tehát, az átok igazából csak Klaus-ra vonatkozik, aki igazából egy vérfarkas leszármazottja – mondtam fel hangosan az imént hallottakat.

 - Pontosan – helyeselt Elena. – Miután Klaus nevelőapja, Mikael tudomást szerzett arról, hogy a felesége hűtlen lett hozzá, meggyűlölte Klaus-t, majd lemészárolta az igazi apját és családját. Ezzel kezdetét vette a fajok közti háború.

 - A vámpírok és vérfarkasok közötti?

 - Igen.

 - És Klaus-nak miért rossz annyira ez az átok? – kérdeztem, mert szinte a legfontosabb kérdésre még mindig nem tudtam a választ.

 - Klaus egy vámpír, akiben vérfarkasvér csörgedezik. A természet nem engedhetett meg ekkora túlerőt egyetlen személyben, így átkot bocsátottak rá. Ezt az átkot akarja Klaus megtörni. – Nagyjából kezdett minden összeállni a fejemben, bár nem volt könnyű megemészteni a hallottakat.

 - Elena, ha Klaus megtöri az átkot, akkor… akkor mi lesz belőle? Vámpír marad, vagy vérfarkas lesz?

 - Mindkettő – nézett rám komoly arccal a nővérem. – Egy hibrid.

                                                         #        #       #

Kopogtattak a Salvatore ház ajtaján. Az elmúlt 3 itt töltött éjszaka után vettem a bátorságot és magam nyitottam ajtót. A barátnőm, Violet érkezett. Alig vártam már, hogy végre találkozhassunk. Nagyon kíváncsi voltam már rá, hogy végül is, hogy alakult a tegnapi nap az anyukájával. Másrészről pedig, muszáj volt már elmesélnem neki, amit 1 órája a nővéremtől hallottam. Elképzelni sem tudtam, hogy lehetséges, hogy még mindig derüljenek ki új titkok. Miért és egyáltalán honnan? Amikor már 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy teljes mértékben megismertem valakit vagy a történetét, jön valaki más, aki mond valami újabbat. Ráadásul valami hátborzongatóan félelmetes vagy elképzelhetetlen újat. Mondanom sem kell, teljesen lesokkoltak Elena reggeli szavai. Kellett egy pár perc, mire felfogtam a Klaus-ról hallottakat.

 - Hibrid – ízlelgette Violet az új szót, mikor már a nappali kanapéján ültünk és túl voltam a nagy beszámolón. – Érdekesen hangzik.

 - Várj! Elmeséltem neked Klaus és Elijah valódi tervét az átok megtöréséről. Aztán közöltem veled, hogy milyen hatalmas és vérszomjas fenevad lesz Klaus-ból, ha sikerül megtörnie a Holdkő átkát, és mindezek után te közlöd velem, hogy érdekesen hangzik az a szó, hogy hibrid? – teljesen kiakadtam. Persze nem igazából, de mégis, azért nem erre a reakcióra számítottam egy ilyen beszámoló után.

 - Ennyi az össz reakciód? Komolyan?

 - Nyugi, Sisi! – csitított Violet. – Természetesen nem csak ez maradt meg az egész történetből. Csak elcsodálkoztam, hiszen sosem hallottam még olyan esetről, hogy valaki egyszerre legyen vámpír és vérfarkas.

 - Ha! – nyögtem fel erőltetetten. – Pár hónapja még azon is elcsodálkoztam volna, hogy egyáltalán léteznek vámpírok vagy vérfarkasok

 - Milyen igaz! – értett egyet Violet, aztán rövid hallgatásba burkolózott. Sejtettem, mire gondolhat. Pár hónapja még meg sem fordult volna a fejében a vámpírok létezésének gondolata sem, most meg… Ő maga is az.

 - Na, jó! Mi lenne, ha most te mesélnél egy kicsit a tegnapi napról? Hogy van anyukád? Hogy fogadta végül is a hírt?

Violet hosszan elgondolkozott, mint aki maga sem tudja, miként írja le édesanyja reakcióját. Végül aztán belekezdett.

 - Egyáltalán nem úgy reagált, mint amire számítottam. Azt hittem, ki fog akadni, és elküld otthonról azzal, hogy soha többé nem akar látni. – Mesélte barátnőm mély beleéléssel. Igaz, hogy a szülők néha túl szigorúak a gyermekeikhez, de azért ezt még Ms. Malone-ról sem tudtam volna elképzelni, hogy kidobja otthonról Violet-et. – Az igaz, hogy megilletődött – folytatta -, de nem küldött sehova, nem is kiabált. Sőt, tulajdonképpen még mérges sem volt. Meséltem neki róla. Úgy éreztem, tartozom neki egy hosszú magyarázattal.

 - Hogy reagált az új hírekre, ami a témával kapcsolatos? – próbáltam még inkább kifaggatni.

 - Jól, nagyon jól! Azt ígérte, majd együtt megoldjuk – zárta le végül ennyivel Violet.

 - Ennyi? – kérdeztem reménykedve, hátha még jön a folytatás. De nem volt és engem ez igencsak meglepett. Nem tudom, csak én reagálom-e túl a dolgot, de ez egyáltalán nem reális reakció. Persze, nem azt vártam, hogy kiakadjon és meggyűlölje a lányát, de a normális akkor is az lett volna, ha Violet anyukája nem kezeli ilyen nyugodtan. Melyik épeszű ember kezel egy ilyen témát ennyire lezseren? Mit akar Ms. Malone megoldani Violet-tel, mikor fogalma sincs az egészről? Nem tudom, Violet miért nem veszi észre, hogy az anyukája egyáltalán nem úgy viselkedik, mint ahogy kellene.

 - Igen, ennyi. Miért, mi kellene még? – kérdezett vissza, mint aki teljesen természetesnek látja a tegnap átélteket.

 - Hát akkor… örülök, hogy minden rendben van nálatok – mosolyogtam rá, de most az egyszer a mosolyom nem volt valódi. Tényleg nem rosszakarásból, sőt pont ellenkezőleg. Nem akartam, hogy Violet úgy érezze, minden rendben, miközben az anyukája teljesen másképp gondolja. Ki kellett derítenem, mi folyik valójában Ms. Malone körül.

Viszont ezt egy csöppet későbbre kellett halasztanom, ugyanis ekkor lépett be a nappaliba Elena és Stefan, Elijah kíséretében.

 - Készen álltok? – kérdezte Elena, a mai nap programjának megbeszélését illetően. Elijah megígérte, hogy mindenben segíteni fog, az egész felkészülésről ő maga fog gondoskodni. Mikor ő is belépett a helyiségbe, egy másodpercre rám pillantott, mire újra rám tőrt az a különös érzés. Nem tudtam volna megmondani, pontosan mit is éreztem, de olyan más volt, olyan abnormális. Amint levette rólam a pillantását, azonnal megszűnt ez a különös légkör. Mindenki helyet foglalt a nappaliban, és kezdetét vette a kupaktanács.

 - Ma este telihold lesz – kezdte Elijah. – Valószínűleg Klaus már készen áll az átok megtörésére.

 - Igaz, hogy a Nap és Hold átka, csak egy kitaláció? Hogy ez az átok, csak Klaus-ra vonatkozik? – kérdezte nagy érdeklődéssel Stefan. Láttam rajta, hogy ő is borzasztóan félti a nővéremet, és legszívesebben már túl lett volna az egész akción.

 - Klaus vérfarkas vérvonalból származó vámpír, de az átok eddig meggátolta a vérfarkas énje kifejlődését. Viszont ha megtöri, igazi hibriddé válik – magyarázta komoly arccal Elijah.

 - Akkor miért hagyjuk, hogy megtörje? – csatlakozott Damon is a beszélgetéshez. Már-már reménykedtem benne, hogy talán ma nem kell elviselnem, de ezek szerint ez túl szép lett volna, hogy megtörténjen. Persze szokás szerint csak az egyéni és egyben önző módon az ő tetszését elnyerő ötletekkel rukkolt elő. – Már ma megölhetnénk. Bonnie-val.

 - Nem, ekkora energiaátvitelbe belehalna – ellenkezett Elena, és én is egyetértettem vele.

 - Nem áldozhatsz fel csak úgy kedved szerint mindenkit – szóltam fel határozottan, de Damon meg sem hallott engem.

 - Ezt már túltárgyaltuk, Damon – folytatta Elena. – Nem kockáztatom Bonnie életét – zárta le végül a vitát.

 - Na és, hogy törjük meg az átkot? – kérdezett újból Stefan. Legalább valaki a komolyabb terveinkkel is foglalkozik.

 - Maga a szertartás meglehetősen egyszerű. Az összetevőiket pedig már ti is ismeritek…

 - A holdkő – egy pont Stefan-nak.

 - Egy boszorkány összekapcsolódik a Hold erejével és feloldja a kőben rejlő bűbájt. Ezután, mivel Klaus egyszerre vámpír és vérfarkas, mindkét fajból feláldoz egyet.

 - Mikor kerül rám a sor? – kérdezte megszeppenten Elena.

 - A szertartás végén – válaszolta Elijah. – Klaus kénytelen addig inni a Hasonmás vérét, míg bele nem halsz.

 - És ekkor jössz te… - folytatta Elena. Elijah ekkor a még a beszélgetés elején behozott ládikához fordult, majd kinyitotta azt.

 - Ezt az elixírt 500 éve szereztem Katerina-nak. A rejtélyes erő, melynek birtokában van az újjáélesztés – mondta áhítatosan.

 - Vagyis… meghalok? – kérdezte félve Elena, amitől hirtelen én is aggódni kezdtem. Nem erről volt szó. Hol van a megoldás, ami megmenti a nővérem életét?

 - Egy időre – válaszolta nyugodtam Elijah.

 - Ez a terved? – fakadt ki Damon is, és most az egyszer egyet is értettem vele. Többet vártunk Elijah-tól. – Egy lejárati dátum nélküli boszi-kölni? Másképp is visszatérhetsz a halálból, mondjuk… John gyűrűjével – próbálkozott Damon, de hiába.

 - Az csak embereken segít. A Hasonmás természetfeletti jelenség, tehát nem működne – vetette el Elijah az ötletet.

 - De az elixírre sincs garancia. Na és ha nem válik be, Elena? – kérdezte félig gúnyosan a nővéremtől Damon.

 - Akkor halott maradok – válaszolta Elena egyszerűen.

 - És ha meghalsz, mi lesz Jeremy-vel és Sisi-vel, ha? – próbált rá hatni Damon. Elena rám kapta a tekintetét és szólásra nyitotta a száját, de végül nem jött ki hang a torkán. Néma pillantással üzentünk egymásnak. Mindketten tudtuk, hogy nincs más lehetőségünk. Klaus örök időkig üldözné Elena-t és úgy is megszerezné azt, amit akar. Akár Elena áldoztával, akár a szerettei halála révén. Nővérem pedig úgy sem menne bele, hogy a halálunk árán maradhat csak életben. Nincs menekvés.

Damon fogta magát és halk szitkozódások közepette kivonult a helyiségből.

 - Azt tudjuk, hogy Klaus-nak megvan-e mindene? – érdeklődött Elena. – Van vérfarkasa?

 - Klaus több, mint ezer éve vár az átok megtörésére. Ha még nincs vérfarkasa, estére biztosan lesz – hangzottak Elijah nem túl bíztató szavai. Ezek szerint ma minden el fog dőlni.

                                                         #        #       #

 - Mire gondolsz? – kérdezte Violet, miután a megbeszélésnek vége lett. Feljöttünk abba szobába, ami nekem volt kiutalva, amíg itt tartózkodtam. Kellemes környezet egy ilyen nehezen emészthető téma után. Violet és én mindketten megértettük a terv súlyát. Tudtuk, hogy a mai nap minden meg fog változni, akár jó, akár rossz irányba. Sajnos senki sem láthat előre a jövőbe, így mi sem tudhattuk, hogy Elena, vagy a többiek túl fogják-e élni a mai napot, és ha igen, vajon Klaus végre halott lesz-e ma estére.

 - Szerinted Klaus Katherine-t fogja feláldozni ma este? – gondolkoztam hangosan, hogy megértse, mire gondolok. Tudtam, hogy Katherine még életben van. Elmesélték, hogy Alaric házában tartja fogva Klaus. Ezt Damon derítette ki, mikor ott járt.

 - Nem tudom. Elijah nem azt mondta Elena-nak, hogy ez nem Klaus stílusa lenne, hogy ilyen könnyű halált adjon neki? – kérdezett vissza Violet.

 - Violet – kezdtem komoly arccal és egyenesen barátnőm szemébe néztem. Nagyon fontos dologról akartam vele beszélni. – Klaus fel fog áldozni mindkét fajból egyet-egyet. Ugye tudod, hogy te sem lehetsz így biztonságban?

 - Mire akarsz ezzel kilyukadni, Sisi? – méregetett. – Ugye nem arra, hogy menekülnöm kellene?

 - Persze, hogy nem! De bevallom, sokkal nyugodtabb lennék, ha ma távol lennél Mystic Falls-tól – muszáj volt valamit tennem Violet épsége érdekében. Klaus egy vámpírt is felfog áldozni az átok megtörésekor. Nem tudhattam, hogy beszerezte-e már, vagy még csak fogja, de nem kockáztathattam. A mai este minden vámpír számára halálos lehet. És ez alól Violet sem lehet kivétel. Nem akarom másodjára is elveszíteni a legjobb barátnőmet. Ezeket a gondolatokat vele is megosztottam.

 - Ugyan már, Sisi… - kezdett volna mentegetőzni, de nem hagytam.

 - Kérlek! Violet, minek kísérteni a sorsot, mikor teljes biztonságban is lehetnél? Csak egy estéről van szó, ha akarsz, éjfél után már vissza is térhetsz… - próbáltam őt meggyőzni az igazamról.

 - És mégis hol és mit csináljak éjfélig? – Láttam rajta, hogy már kezdett megenyhülni. Különben élből elutasított volna. Ehelyett már kezdett egyezkedni. Tudtam, hogy nem könnyű ez neki. Nem ő választotta ezt az életet, más kényszerítette rá. De muszáj volt megtanulnia ezzel együtt élni, ha boldog akart lenni. Egy örökkévalóságig tartó bánat kicsit hosszú lett volna. Persze ez az örökkévalóság csakis akkor következhet be, ha ma igyekezni fog nem megöletni magát.

 - Miért nem mész el valahova Shane-nel? – ötleteltem, de Violet csak fintorgott rá.

 - Hiszen alig ismerjük egymást. Mégsem vihetem el magammal valahova messzire a második randin – utasította el az ötletet, de én akkor sem hagytam veszni.

 - Szerintem tök romantikus lenne, ha elhívnád a várostól egy kicsit távolabb, mondjuk… csillagnézésre – pattant ki a fejemből egy szuper ötlet. Igazából régi álmom volt, hogy egy fiú meghív csillaglesésre, de ez Nate-tel nem jött össze. Nem tudom. Ő sosem kérdezte meg tőlem, én pedig sosem meséltem neki róla, így elmaradt a romantikus éjszakai kaland. Hátha most Violet-éknek bejönne.

 - Én hívjam meg randira csillagnézésre? – hitetlenkedett barátnőm. Én erre hevesen bólogatni kezdtem és széles vigyor terült el az arcomon.

 - Kellemest a hasznossal – magyaráztam neki. – Hasznos, hogy megmenekülsz, kellemes, hogy jobban megismerheted Shane-t. – Violet megrázta a fejét, de nem azért mert továbbra is elutasította az ötletet. Azért integetett a fejével, mert „imádta”, hogy ilyen agyafúrt barátnője vagyok.

Tisztában voltam vele, hogy nem intézhetek el én mindent és nem menthetek meg mindenkit. Csak azt szerettem volna, hogy minél kevésbé fájjon, amikor holnap reggel ráeszmélek, hogy túljutottunk ezen. Minél kisebb veszteséget akartam, és kezdetnek kihúztam Violet nevét Klaus nem létező vámpírlistájáról, akiket ma este feláldozhat.

Violet aztán ment is, mert össze akart pakolni az éjszakai „piknikre”, meg időben meg akarta kérdezni Shane-t a programmal kapcsolatban. Már amúgy is dél körül járt az óra, nem hagyhatta még későbbre. Miután kikísértem őt a házból és magamra maradtam, újra megállíthatatlan munkába kezdtek az agytekervényeim. Annyira belemerültem a folyamatos akciókba, hogy szinte már képtelen voltam leállni. Most is azon törtem a fejem, vajon mi legyen a mai nap következő lépése. Egy biztos. Megakartam látogatni Violet anyukáját, hogy beszélhessek vele, de addig nem tudtam, míg Violet is otthon volt. Meg kellett várnom, míg elmegy Shane-hez, ez pedig biztos bele telik még legalább egy órába.

 - Takarodj! – hallottam meg Jenna hangját, miközben a szobámban ücsörögve terveztem meg a napom többi részét. Nem értettem kivel kiabálhat. Első gondolatom az lett volna, hogy biztosan megint Damon-nel van probléma, de aztán meghallottam az illető hangját.

 - Jenna! Jenna! – szólította meg Ric kérlelve. Mi folyhat odakint?

 - Kifelé! – utasította ellenkezést nem tűrő hangon nagynéném.

Felpattantam az ágyról és Jenna szobája felé vettem az irányt. Mire odaértem, már a többiek is gyülekeztek a helyszínen. Senki nem tudta még csak elképzelni sem, mi történhet Jenna és Alaric között.

 - Jenna, tedd le a nyílpuskát! Én vagyok az – győzködte Alaric a nagynénémet, aki szó szerint védelmi fegyvernek használta a vámpírok ellen bevethető nyílpuskát. Egyrészt teljesen megértettem, lehet én se viselkedtem volna másként. Hiszen meg volt az okunk rá. Klaus pár napja megszállta Alaric testét és rá támadt többünkre is. Honnan lehettünk volna biztosak benne, hogy nem megint Klaus akar átvágni bennünket. De aztán, ha valóban Ric áll itt előttünk, talán mégsem kellene lenyilaznunk.

 - Maradj, ahol vagy! – hátrált Jenna

 - Mi folyik itt? – kérdezte Elena higgadtan. Ahogy végignéztem a többieken, senkin sem láttam egy cseppnyi idegességet sem. Talán senki sem gondolkodott el azon, mi van, ha tényleg Klaus az. Talán ez tényleg túl nagy őrültség lett volna Klaus részéről is.

 - Én vagyok az, esküszöm – próbált meggyőző lenni Ric. – Elengedett, Klaus elengedett.

 - Bizonyítsd! – szólt közbe Damon, mire Ric egy pillanatra elgondolkodott, hogy mi is lenne a megfelelő arra, hogy bebizonyíthassa személyazonosságát.

 - Rendben – találta meg a megfelelőt. – Az első esténken Jeremy éppen akkor jött be, amikor én…

 - Oké, ő az – szakította félbe Jenna, mire mindenki értetlen fejjel kezdte a kettesüket vizsgálni. Azt hiszem, talán tényleg eleget tudtunk meg. Alaric elégedetten konstatálta, hogy végre meggyőzött minket ártatlanságáról.

 - Miért engedett el? – kérdezte tőle Stefan gyanakodva. Mondjuk, ez nekem is megfordult a fejemben. Klaus nem a kedvességéről híres, reálisan belegondolva, Ric előbb végezte volna holtan, mint élve. Erre meg itt áll előttünk teljesen épen.

 - Mert üzenetet küldött velem – kezdte Ric sejtelmesen. – Ma este lesz az áldozat.

Mindenki mély levegőt vett. Ezt eddig is jól tudtuk, most mégis, így kimondva, borzasztó volt hallani. Félelmetes. Klaus készül, és senki nem állíthatja meg a tervében.

 - Talán lemehetnénk és megbeszélhetnénk ezt a nappaliban – ajánlotta fel Stefan, mire mindenki az említett hely felé vette az irányt. Jenna átadta Damon-nek a nyílpuskát, aki szúrós tekintettel mérte végig a társaságot. Mostanában nem igazán aratnak nagy sikert az ötletei. Talán, ha kicsit visszább venne az önzéséből, valaki meg is hallgatná. De addig nyugodtan duzzoghat egy sort a nyílpuskájával együtt.

 - Szóval semmire sem emlékszel a történtekből? – faggatta Stefan Alaric-ot, mikor helyet foglaltunk a nappaliban. Damon végül nem csatlakozott a társaságunkhoz.

 - Nem, mintha elájultam volna 3 teljes napra – mutatta be Ric a Klaus irányítása alatt töltött napjait. Azt is elmesélte, hogy Klaus máig fogva tartja Katherine-t. Ezzel tisztában is voltunk, meg azzal is, hogy Damon megpróbált neki segíteni és vasfüvet adott neki Klaus igézése ellen. De ez akkor sem segíthet neki a szökésben, ameddig Klaus úgy akarja, nem mozdulhat ki még a házból sem.

 - Hol van Damon? – kérdezte Elena a nevét hallva.

 - Nem jött le utánunk – válaszolta Jenna, mire nővérem felpattant a fotelből és a keresésére indult.

 - Mit csináltam még? – kérdezte Alaric érdeklődve, de igazából egyikünknek sem fűlött a foga a magyarázathoz. De nem hagyhattunk kétségek között őt, így megpróbáltuk neki összeszedni az elmúlt 3 nap történéseit, amiben ő is részt vett. Például a bált, amikor kis híján megölt engem és elméletileg Bonnie-t is. Bár Klaus máig nem tudja, hogy Bonnie valójában nem halt meg, él és virul, és jelenleg a régi boszorkányházban bujkál. Na meg azt is megemlítettük neki, amikor betoppant Jenna-hoz és egy igazán különleges ebédben részesítette drága nagynénémet, minek után Jenna-t be kellett avatni a vámpíros sztorikba. Személy szerint én egyáltalán nem bántam. Tudom, hogy az egész história nagyon lesokkolta őt, de legalább már nem élt teljes tudatlanságban. Legalább tudta, mi veszi körül és mivel kell szembenéznie.

 - Várjatok csak… - intett le Stefan, mikor épp annál a résznél tartottunk, amikor Ric egy késsel hadonászott a házunkban Jenna jelenlétében. Nem értettük, miért állított le minket, csak annyit láttunk, hogy idegesen fülelni kezd, majd vámpírsebességgel az emeletre távozik. Mind nagyon megijedtünk a jelenet láttán, és Elijah kivételével az emelet felé kezdtünk rohanni.

 - Mit tettél? – hallottam meg Stefan hangját Damon szobájából. Elképzelni sem mertem, hogy mi történhetett. Tudtam, hogy Damon szereti Elena-t és képtelen lenne bántani őt. De hát akkor mit művelt? Hangos bufogások zaja hallatszódott, mintha valakik verekednének, majd Elena hangos kiáltása.

 - Damon, ne!

Jenna-val és Ric-kel egyszerre értünk oda Damon szobája elé és megpillantottuk a földön görnyedő Stefan egy farúddal a hasában. Elena lehajolt hozzá, hogy segíteni tudjon neki, Damon pedig vérszomjas tekintettel figyelte őket.

 - Mi folyik itt? – kérdezte ingerülten Alaric. Jenna és én meg sem tudtunk szólalni az elénk tárulkozó látványtól.

 - Tüntesd el innen! – kiabálta Elena sírástól ideges hangon. Jenna-t a rosszullét kerülgette, míg Ric megpróbálta kivinni innen Damon-t, aki idegesen félrelökte őt, majd kiviharzott a szobából.

Hirtelen akkora felfordulás keletkezett a szobában. Alaric elküldte Jenna-t vértasakért a pincébe, míg Elena nyugtatni próbálta Stefan-t.

 - Mi történt? – kérdeztem kerekre nyílt szemekkel. Elena a könnyeivel küszködve válaszolt.

 - Damon vámpírvért juttatott a szervezetembe. Stefan pedig szembeszállt vele és… - és a többit már én is tudom. Stefan húzta a rövidebbet. Nem akartam elhinni, amit Elena mondott. Az lehetetlen, hogy Damon ezt tette vele. Hiszen Elena megkérdezése nélkül döntött a nővérem sorsáról, arról, hogy vámpír legyen. Vámpír. Gyűlöltem ezt a szót. Először Violet, most meg Elena. Katherine tönkretette a barátnőm életét, most pedig Damon tette ugyanezt Elena-val. Ütős párost alkothatnának, hiszen mindketten remekül értenek ahhoz, hogyan tegyék tönkre más életét.

Jenna visszatért a vértasakokkal, én viszont nem bírtam tovább nézni ezt a rumlit. Az előtérbe sétáltam és idegesen harapdáltam a számat. Mi történik? Mikor lesz ennek az egésznek már vége? Elena-t ma este Klaus meg fogja ölni. Eddig volt esély arra, hogy újra visszatérjen közénk és boldogan élhessen tovább emberként. Most viszont Damon tönkretett mindent. Lehet, hogy Elena biztosan vissza fog térni, túl fogja élni, de nem emberként, hanem…

 - Sisi! – közeledett felém Jenna a lépcsőház felől. Ezek szerint neki is elég volt a látványból. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, miközben magához ölelt.

 - Fogalmam sincs – buggyantak ki a könnyeim. – Normális ez? – kérdeztem tőle, pedig tudtam, hogy ő sem mondhat rá semmit. – Nekem iskolába kellene járnom, tanulni, barátokat szerezni és szerelmesnek lenni, veszekedni a szüleimmel és a határaimat feszegetni. Ehelyett a szüleim halottak, titkolóznom kell a barátaim előtt, nem lehet barátom és éppen most néztem végig egy vámpírharcot, aminek a végén Damon hasba szúrta Stefan-t. Hát ez lenne a normális? – Jenna még erősebben próbált magához szorítani, de jelenleg ez sem tudott megnyugtatni.

 - Ne haragudj rám! Tudom, mennyire nehéz neked, hogy mennyire hiányoznak a szüleid – próbálta átérezni a helyzetemet. – Az lenne a dolgom, hogy megóvjalak, hogy segítselek, ehelyett borzasztó pótszülő vagyok – korholta saját magát.

 - Dehogyis, Jenna! – bújtam ki az ölelésből. – Te erről nem tehetsz, hiszen neked is túlságosan új ez az egész. – Egyáltalán nem hibáztattam Jenna-t. Nem tehetett ő semmiről, egyszerűen csak belekerült ebbe a szörnyű játékba, amit a vámpírok játszottak az emberekkel.

 - Semmi baj nem lesz, rendben? Nem hagyom, hogy bajod essen – magyarázta nekem, és szavaival mosolyt csalt az arcomra. Tudtam, hogy igencsak kevés az ő ereje egy rakás vámpírral szemben és, hogy tulajdonképpen neki volt a legkisebb esélye arra, hogy bárkivel is szembeszálljon - hiszen még nekem is itt volt a titkos képességem -, de ettől függetlenül nekem nagyon sokat számított, hogy itt volt nekem. Ő segített túljutni anno, a szüleim halálán és bíztam benne, hogy együtt most túl jutunk ezen a problémán is.

 - Szeretlek, Jenna! – mondtam neki.

 - Én is téged! – válaszolta mosolyogva és újra átölelt.

                                                         #        #       #

Lábdobogást hallottunk az emeletről, aztán megjelent sorban Ric, Stefan és Elena. Jenna-val a nappaliban ültünk és beszélgettünk, mikor betoppantak a többiek.

 - Elijah üzenetet hagyott – mutattam a kávézóasztalra ragasztott papír cetlire. – Alkonyat előtt visszatér, a terv változatlan – mondtam fel a papírkára írt szöveget szó szerint. Elena csak bólintott.

 - Stefan és én elmegyünk sétálni, Nem megyünk messzire, sötétedés előtt visszatérünk – mondta nekünk.

 - Jól van – válaszoltam. Tudtam, hogy ezek után szüksége lesz Elena-nak arra, hogy kiszellőztethesse a fejét. Stefan mellett biztonságban lesz, nem kellett féltenem. Talán még a lelket is tudja benne tartani egy darabig.

Miután Elena-ék távoztak, Ric lépett Jenna elé.

 - Tudunk egy kicsit négyszemközt beszélni? – kérdezte tőle félve, mint aki attól tart, hogy a nagynéném előhúz egy másik nyílpuskát valamelyik zsebéből.

 - Hát… - kezdte Jenna, majd rám pillantott. Tudtam, hogy nem akar magamra hagyni, nehogy magamba zuhanjak, de ez a lehetőség nem állt fenn. Már megtörtént.

 - Menj csak Jenna – mondtam neki bátorítóan. – Még nekem is el kell intéznem… valamit – magyaráztam neki. Jenna nem puhatolózott, inkább csak még egyszer meg akart róla bizonyosodni, hogy jól leszek.

 - Biztos vagy benne, hogy egyedül is boldogulsz?

 - Persze – mosolyogtam rá. – Menjetek csak.

Jenna bátortalanul ugyan, de felállt mellőlem a kanapéról, és Ric kíséretében ők is távoztak a házból.

Egyedül maradtam, de nem sokáig. Tudtam, mit akarok tenni, hiszen nem volt más választásom. Feltápászkodtam a kanapéról, felvettem a fogasra akasztott vékony kardigánomat és az utcára léptem. Az úti célom egyenesen Ms. Malone-hoz, Violet anyukájához vezetett. Violet már biztosan nem volt otthon, hiszen a déli elválásunk óta eltelt már 3 óra. Reménykedtem is benne, hogy már nem találom otthon. Az ok, ami oda vezetett, az Ms. Malone különös viselkedése volt. Muszáj volt megtudnom, hogy mi miért történik körülötte. Így is elég sok titok vett körül, nem volt szükség még egyre. És tudtam, biztos voltam benne, hogy Violet anyukája titkol valamit. Azt is tudtam, hogy ez a valami a természetfelettivel kapcsolatos és ki akartam deríteni. Hátha valami olyat tudok meg, ami még a segítségünkre lehet. Vagy valami rosszat, de akkor legalább még időben, hogy kiküszöböljük a problémát. És itt most nem Ms. Malone kiiktatásra gondoltam, hanem egyszerűen csak a helyzet megoldására egy beszélgetéssel például.

Lassan elértem a választott helyszínt és szaporán dobogó szívvel az ajtóhoz léptem, majd bekopogtattam. Még fogalmam sem volt róla, hogy mit és hogyan fogok kérdezni vagy mondani, de bíztam magamban és abban, hogy majd a megfelelő pillanatban a megfelelő kérdést teszem fel. Míg ezen gondolkodtam, közeledő léptek zaját hallottam meg bentről és egy pillanattal később Violet anyja nyitott nekem ajtót. Nem lepődött meg, de nem is volt boldog. Ennek ellenére nem küldött el azonnal.

 - Segíthetek valamiben, Sisi? – kérdezte kedveskedve Ms. Malone. – Violet éppen nincs itthon, ha szeretnél neki üzenni valamit…

 - Tudom, hol van Violet, és egyébként sem hozzá jöttem – utasítottam vissza kedvességét talán kicsit túl hevesen is. Ms. Malone mostani szokásához híven mindenféle meglepettség nélkül fürkészte tovább az arcomat, de az ő arcáról továbbra sem lehetett leolvasni semmit. Ismét felvette a megfejthetetlen maszkot, ami egyre jobban aggasztott engem.

 - Ez esetben, hallgatlak – tárta ki előttem az ajtót teljesen és a nappaliba vonult. Én beléptem a lakásba és követtem őt az általa kiválasztott helyszínre, majd leültem vele szemben az egyik fotelbe. Olyan déjà vu érzésem támadt, mintha csak a tegnapi beszélgetés játszódna le újra, amikor Violet színt vallott az átváltozásáról. Kicsit kényelmetlenül kezdtem magam érezni iménti gondolataim után. Ms. Malone, talán mert látta rajtam a feszélyezettséget, végre megtörte a kínossá váló csöndet.

 - Gaby nincs itthon, egy barátnőjével éppen a játszótéren vannak – magyarázta nekem, mint hogy ha legalábbis Gaby lenne a legnagyobb problémánk. Én mégis hálás voltam neki a tájékoztatásért, legalább azon nem kellett izgulnom, hogy véletlenül elszólom magam Violet 5 éves kishúga előtt. Csendben bólintottam, majd megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy miért is vagyok itt. Ms. Malone pedig türelmesen kivárta azt a kis időt, mire megtaláltam a hangomat.

 - Violet vámpír – jelentettem ki, pedig ez eddig is nyilvánvaló volt. Ránéztem Violet anyukájára, hátha most majd elcsípek egy apró megnyilvánulást részéről a téma irányába, de semmi. Továbbra is csak ült előttem pókerarccal, mintha titokban különleges képessége lenne, amivel elrejtheti az érzéseit. – Nem lepte meg túlságosan, miután Violet az egész históriát a nyakába zúdította.

 - Mit kellett volna tennem? Violet a lányom. Végighallgattam, elmagyarázta az egészet, én pedig megpróbáltam megemészteni a történteket.

 - És sikerült is? – még mindig nem győzött meg az „ártatlanságáról”. – Vagy ez már régi történet? – Abban a pillanatban, ahogy az utolsó szavakat kimondtam, Violet anyukája egy nyitott könyvvé vált előttem. Teljesen megváltozott, már nem akart semmit sem elrejteni vagy eltitkolni előlem.

 - Túlságosan is – állt fel a fotelből és az ablakhoz sétált. – Nehéz becsapni téged, nem igaz? Azonnal észreveszed, ha valami hamis.

 - Jó emberismerő vagyok – füllentettem neki.

 - Ugyan már, Sisi! Őszinte leszek veled. De megkérlek rá, hogy te se próbálj engem megvezetni, rendben? – aprót bólintottam, mire ő folytatta. – Mióta tudod, hogy Érző vagy? – Az egész hangulat átcsapott valami nagyon különleges, természetfeletti légkörbe. Nem voltak titkok, nem hazudhattunk egymásnak. Én azonnal észrevettem, ha nem mond igazat, hiszen Érző voltam, engem nem lehetett átverni. De ő is azonnal rajtakapott, ha füllenteni próbáltam. Vajon honnan tudhatta meg, hogy Érző vagyok? Elijah is tudta és nem mondta meg, hogy jött rá. Lehet, hogy Violet anyja és Elijah titokban kapcsolatban állnak egymással? Talán Violet véletlenül elszólta magát itthon és az anyja azonnal értesítette Elijah-t. Talán ezért nem lepődött meg Ms. Malone Violet vallomásán. Mert Elijah már mesélt neki a vámpírokról.

 - Nem régóta, mostanában jöttem csak rá – adtam neki rövid választ. – Honnan tudja, hogy mi vagyok? – Ms. Malone sejtelmesen rám mosolygott.

 - Megéreztem. – Nem egészen erre a válaszra számítottam, miután leszögeztük, hogy megpróbálunk nem hazudni egymásnak.

 - Hát persze… És most az igazat is elárulná? Csak mert elég ijesztő számomra, hogy rejtélyes módon egyre többen szereznek tudomást rólam – utaltam ezzel Elijah-ra és Bonnie-ra. Bonnie boszorkány volt, ráadásul egy nagyon erős Bennett boszorkány, elhiszem, hogy ő megérezte, de hogy Elijah és Ms. Malone minek a révén tudták meg, arra igazán kíváncsi lennék.

 - Nem hazudtam, igazat mondtam – mentegetőzött Violet édesanyja.

 - Ez igazán érdekes, ugyanis, ha tényleg nem más árulta el magának, és nem is kémkedett utánam, csak akkor érezhette meg, ha vagy boszorkány vagy… - hadartam neki egy szuszra, majd egy ponton megakadtam. Elbizonytalanodtam. Különös érzés kerített hatalmába a képességemből kifolyólag. Úgy éreztem, nagyon is jó helyen kapizsgálok. Ms. Malone erősen az arcomat fürkészte, de nem volt nyugtalan. Talán erre akart rávezetni? Így akarta tudtomra adni, hogy ő is más, ő is különleges? Hogy ő egy…

 - Érző…

Kérdéseim:

1. Szerintetek Violet anyukája tényleg Érző, és ha igen, még miket titkolhat?

2. Sierra -nak mi lehet a terve az esti áldozattal kapcsolatban?